Sosem volt ekkora a háziorvos-hiány

Kritikus a hazai alapellátás helyzete, erőteljesen emelkedik ugyanis a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Évek óta nem volt olyan sok üres praxis, mint most.

Jelenleg 317 körzetben nincs állandó háziorvos, ezek közül 65 házi gyermekorvosi körzet - tudta meg a Magyar Nemzet . Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adataiból készített összesítésük szerint míg 2015 júliusában még "csak" 231 betöltetlen körzet volt, addig 2016 januárjában már 238, tavaly decemberben pedig 281. A helyzet minden döntéshozói próbálkozás ellenére idén is csak rosszabb lett, márciusban már 287 üres praxis volt, és alig öt hónappal később ez a szám további harminc körzettel bővült.

háziorvos egészségpolitika orvosvándorlás orvoselvándorlás orvoshiány praxis praxisvásárlás
A bizonytalanság nem kedvez az ellátásra váró betegeknek

A betöltetlen praxisok jellemzően az ország félreeső területein találhatóak, ráadásul gyakran több kisebb környező település ellátásáért kellene felelnie a háziorvosnak.

Most került fel a listára a Baranya megyei Sellye, a Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklós és Pirtó is. Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén viszont már 2004 óta betöltetlen a praxis. Nehéz helyzetben vannak például Györgytarló, Putnok, Tiszabő és Mezőhék lakosai, akik 13 éve várnak állandó háziorvosra.

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke már egy éve is arról beszélt a lapnak, hogy Magyarországon a háziorvosok kétharmada nyugdíjaskorú, vagy öt éven belül az lesz, így 2200 praxis sorsa kérdéses. Az elnök szerint az volna a megoldás, ha a háziorvosok jövedelmét magasabb szintre emelnék, mint amennyit egy orvos a kórházban tud megkeresni. "Ellenkező esetben nem lesz elég motivált fiatal. Ez a számok alapján mára valóban beigazolódni látszik."

Azért, hogy a tartósan betöltetlen körzeteket feltöltsék, a kormány praxisonként akár tízmillió forintos letelepedési, valamint praxisvásárlási támogatást is nyújt, ám sem 2015-ben, sem 2016-ban nem sikerült felhasználni a 750 millió forintos keretösszeget. Idén a letelepedési támogatásra pályázók már a korábbi összeg dupláját kaphatják. Ha például a nyertes olyan tartósan betöltetlen praxist vállal, ahol 12 hónapnál régebben nincs állandó háziorvos, akkor az eddigi 6 helyett már 12 millió forintot kap. A 36 hónapja üres körzetnél 16, míg a 60 hónapja üres praxis esetében 20 millió forint jár a nyertes pályázónak. Ezért minimum hat évet kell a praxisban tölteni.

Ezekből az orvosokból van a legnagyobb hiány Az alapellátásban dolgozó orvosok között több mint 500 praxis tartósan betöltetlen. A legnagyobb hiány Magyarországon az érsebészet területén van. Az orvoshiány dobogójának második fokán a gyermek- és ifjúsági pszichiáterek vannak, a harmadikon pedig a fül-orr-gégészek. A témáról itt írtunk részletesebben.

Az idei keretösszeg már 1,25 milliárd forint, bár kétséges, hogy most sikerül-e felhasználni. Májusban a lap által megismert nyilvános lista alapján mindössze tizenegy szakember (háziorvos vagy fogorvos) nyert el letelepedési támogatást. A több száz tartósan ellátás nélkül maradt praxisból akkor csupán ennyit tudtak feltölteni.

A letelepedési és praxisvásárlási támogatás mellett 2017. június 1-jétől havi 260 ezer forintról havi 390 ezer forintra emelkedett a háziorvosi rezsitámogatás összege. A pluszrezsipénzt a háziorvosok az év hátralévő részére és jövőre is megkapják, ám nem tudni, hogy utána mi lesz. A bizonytalanság pedig nem kedvez az ellátásra váró betegeknek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra