Perre mennek a védőnők a pénzükért

Magyarországon jelenleg 5200 védőnői álláshely van, ebből legalább 400 betöltetlen. Nagy gond a pénzhiány, volt olyan védőnő, aki milliós összegben perelte vissza az elmaradt illetményét.

Orvosokból és egészségügyi szakdolgozókból országszerte nagy hiány van, és hiába nyilvánították hungarikummá, a védőnői szolgálat is jelentős emberhiánnyal küzd. Magyarországon jelenleg 5200 védőnői álláshely van, ebből legalább 400 betöltetlen - írja a Zoom.hu .

A védőnő szerepe a terhesgondozás során Mindannyian lelkesen készülünk gyermekünk fogadására. Úszunk a boldogságban, amikor a nőgyógyász közli velünk, hogy vágyott gyermekünk megfogant. Kattintson !

Perelni kell a juttatásokért

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke szerint a jelenlegi létszámmal nem lehet minőségi munkát végezni. A jogszabály szerint egy védőnőnek maximum 250 ellátottja lehet, ehhez képest van olyan körzet, ahol 600 emberről gondoskodik egyetlen szakember, de gyakori a 300-400-as létszám is - hangsúlyozta az egyesület elnöke.

Védőnőkből is egyre nagyobb a hiány
Védőnőkből is egyre nagyobb a hiány

Bár Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter az alapellátás komplex átalakítását ígérte, Csordás Ágnes szerint a nyilatkozatok eddig elsősorban a szakmai irányítás központosításának fontosságáról szóltak, nem pedig a megfelelő bérrendezésről, ami számukra az egyik legfontosabb probléma.

Csordás a bérben történő megkülönböztetés problémájáról is beszélt. A velük megegyező szakmai felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolónők, gyógytornászok és dietetikusok ugyanis az egészségügyi szakdolgozói bértábla szerint kapnak alapbért, ami jóval magasabb, mint a védőnők bére. Ráadásul nekik meg kell küzdeniük az apró sorokban leírt kiegészítésekkel is, amelyek alapján a munkáltató - többnyire az önkormányzat - fizet.

A védőnők jelenleg a szakmai bérminimumot kapják, ehhez különböző illetménykiegészítések társulhatnak, ezeket az illetménykiegészítéseket azonban sok esetben csak részben, vagy egyáltalán nem kapják meg a dolgozók. Emiatt sokan bírósághoz is fordulnak: egy védőnő visszamenőleg 1 millió 200 ezer forintot kapott a munkáltatójától a jogtalanul elmaradt illetménykiegészítések miatt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra