Olcsóbbá válnak a kórházak

A kórházak pénzügyi-számviteli egységesítése egy korábbi folyamat folytatása, amellyel az intézmények működtetése lesz olcsóbb - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön újságíróknak egy más témában tartott sajtótájékoztató után.

A Magyar Idők írt arról csütörtöki számában, hogy a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) veszi át április 1-jétől a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait, az érintett területen dolgozókkal együtt. Ezzel az ország 109 kórházából, azon belül is a gazdasági területről "kiemelik" a pénzügyeseket, akiknek a jövőben a fenntartó lesz a munkáltatójuk, miközben fizikailag továbbra is az adott kórházban dolgoznak majd.

Az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár szerint az egészségügyet érintő informatikai fejlesztések által hatékonyabbá válhat hazánkban az egészségügyi ellátás. A fejlesztésekről az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben!

Elvetették a kancellári rendszer tervét

Ónodi-Szűcs Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, a tervek szerint április elsejétől az ÁEEK átveszi a kórházakban dolgozó pénzügyi-számviteli alkalmazottakat, és munkabérüket az ÁEEK költségvetéséből finanszírozzák. Ez egy újabb könnyítés lesz az intézményeknek - emelte ki az államtitkár. Egyben nyomatékosította: az egészségügyben a kancellári rendszer bevezetése lekerült a napirendről, nincs olyan döntés, amely a kancellária elveit továbbviszi. Továbbá hangsúlyozta, hogy a kórházi menedzsmentek döntési jogkörét nem tervezik megváltoztatni, azokért továbbra is az egyes intézmények a felelősek.

Az átalakítások következtében  a kórházak működtetése olcsóbb lehet
Az átalakítások következtében a kórházak működtetése olcsóbb lehet

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta: a témában voltak egyeztetések a Magyar Kórházszövetséggel, az ütemezésről azonban még nem egyeztettek. Szeretnék egységesíteni a kórházi folyamatokat az önálló kórházi menedzsment döntési jogának csorbítása nélkül - magyarázta. Az államtitkár értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a kórházigazgatók kétkedve fogadták a döntést, hiszen - mint mondta - ezzel a kórház működtetése lesz olcsóbb.

2010 után a kórházak megörökölt adósságállományuk csökkentése érdekében évente konszolidációban, illetve működési támogatásban részesültek. A tavaly év végén juttatott 70 milliárd forintos adósságcsökkentéssel együtt eddig mintegy 300 milliárd forintot adott a kormány az egészségügyi szolgáltatók számára - közölte ennek kapcsán az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.


Hozzátették: a kormány kiemelt feladatának tekinti az egészségügyi ellátórendszer szervezési és működési, illetve a finanszírozási és gazdálkodási problémáinak megoldását jelentő intézkedések bevezetését. Ezen intézkedések keretében legfontosabb a területi ellátásszervezési központ létrehozása, melynek célja, hogy egy egységes irányítási rendszer jöjjön létre, amely hozzájárulhat a betegellátás színvonalának növeléséhez.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső