Nem javul az ellátás a sürgősségi osztályokon

Az új, egységes sürgősségi ellátórendszer eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a sürgősségi osztályok változatlanul nehezen küzdenek meg a betegáradattal.

A sürgősségi ellátás gyökeres átalakítását jelentette be december elején Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. A szaktárca vezetője január elsejei határidővel újfajta működésre utasította a sürgősségi ellátást végzőket, ennek személyi és informatikai feltételeit azonban nem sikerült megteremteni. A Népszava információi szerint a betegszám azóta csak tovább nőtt, az orvosok és ápolók pedig még frusztráltabbak.

Így változik meg a sürgősségi ellátás Mintegy 630 millió forint többlettámogatással alakítanák át a sürgősségi betegellátást. Tervek szerint osztályozni fogják a beérkező betegeket, akiknek már öt-tíz percen belül tudniuk kell, mikor látják el őket. Ennek részleteiről az alábbi cikkünkben írtunk!

Gyorsabb és szakszerűbb ellátást ígértek

A gyorsabb ellátást elrendelő jogszabály értelmében a sürgősségire mentővel hozottaknak öt percen, a saját lábukon érkezőknek 10 percen belül túl kell esniük az osztályozáson. Ez alapján sorba állítják őket, hogy a legrosszabb állapotú beteg kaphasson elsőként kezelést. Az osztályozást úgynevezett triázs szakemberek - akik speciálisan képzett, diplomás ápolók - végeznék, ők döntenének arról, hogy kinek mikor milyen ellátást kell kapnia. A kevésbé sürgős, illetve halasztható kategóriába sorolt betegeket az úgynevezett "akut alapellátási egységhez" kell átirányítani, ahol egy mentőtiszt vagy szintén egy diplomás nővér látja el.

Nem csökken a várakozási idő a sürgősségi osztályokon
Nem csökken a várakozási idő a sürgősségi osztályokon

Az év vége előtt tíz nappal megjelent jogszabály nemcsak a beteg fogadási körülményeit, de az adatrögzítést is szigorította. Az eddigieknél jóval részletesebb információkat kell gyűjteni a páciensekről, elektronikusan rögzíteni kellene többek között azt is, hogy mikor érkezett, ki látta, vagy milyen diagnosztikai vizsgálat történt. Az ehhez szükséges informatikai program azonban nem hogy nem működik, de még csak el sem készült, emiatt a beteg adatait kézzel írják az orvosok. Emiatt az is nehezen ellenőrizhető, hogy valóban öt percen belül elvégezték-e az alapvető vizsgálatokat.

Több orvos kellene, nem új jogszabály

A lap szerint ugyan a sürgősségi centrumok a jogszabályoknak megfelelően kijelölték az Akut Alapellátási Egységek helyiségét, működik a triázs, és a betegtájékoztató munkatárs is dolgozik, pozitív változás mégsem érezhető. A várakozási idő nem rövidült, sőt az ünnepek alatt ugyanannyi orvosra jóval több beteg jutott.

A megkérdezett főigazgatók szerint az ellátás gyorsításhoz a jogszabály helyett elsősorban több orvosra, triázs nővérre lenne szükség. Nincs azonban több hozzáértő szakember a piacon, és ha lenne is, a rendelet megjelenése óta eltelt néhány hét az álláspályázatok kiírására sem lett volna elég. Hogy az új előírásoknak megfelelhessenek, más osztályokról hívtak a többletfeladatokra helyettesítőket, a feladatot ellátók pedig oda rohannak, ahol éppen szükség van rájuk. Mindez csak további terheket ró az amúgy is túlhajszolt egészségügyi dolgozókra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra