Mit várnak az orvosok a választásoktól?

Bár a háziorvosok hosszú évek óta másról sem hallanak, mint az alapellátás prioritásáról, a praxisokban dolgozók csak alig érzik ezt a kitüntetett figyelmet. Finanszírozásuk valóban sokat emelkedett, vallják, de úgy tartják, hogy számos dologban változásra lenne még szükség.

Mi változik a háziorvosi szakmában?

A Medical Online most arra kereste a választ, hogy mire számítanak, mit várnak a háziorvosok a 2018-as választásokat követően. Azaz mihez nyúlnának hozzá szakmájuk érdekében?

"Az eltelt időszakban a korábbiakhoz képest történt elmozdulás" - szögezi le a beszélgetés legelején dr. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke. Az alapellátási törvényt 2015-ben megalkották, ami komoly lépést jelent; igaz, - a törzskartonról szólót leszámítva - mindmáig nem készültek el hozzá a szükséges végrehajtási rendeletek. Ennek magyarázata Selmeczi Kamill szerint talán az lehet, hogy az azokban foglaltakhoz forrást is kellett volna biztosítani a háziorvosoknak.

Mit várnak az orvosok a választásoktól? orvoshiány orvoselvándorlás orvosvándorlás praxis várólista háziorvos háziorvosi ellátás
Mit várnak a háziorvosok a választásoktól?

Az alapellátás jövedelemszintjének emelését fontos lenne folytatni, az utóbbi időszakban ugyanis jelentősen kinyílt az olló a kórházi szakorvosok javára, a háziorvosok kárára. A különbség ma több százezer forint bruttóban: míg egy kezdő szakorvos 450 ezret is megkeres, egy magasabb létszámú praxisból is legfeljebb 400 ezer forint fizetést lehet kigazdálkodni bérként bruttóban, itt azonban nem kezdő, hanem jó 30 éve a pályán lévő orvosról van szó.

Sürgető a pozitív diszkrimináció

Annak idején, az alapellátási törvényt megelőző koncepcióban komoly előmeneteli lehetőséget vázoltak fel, ebből azonban nem lett semmi - emlékeztet Selmeczi Kamill, aki pozitív diszkriminációt sürget a háziorvosok javadalmazására. Mint jelzi, egy átlagos praxis bevétele ma kb. egymillió forint, ám ebből kell fizetni mindent, a rezsit éppúgy, mint a nővér bérét - ez a fő akadálya az üres praxisok betöltésének.

A medikusok 40 százaléka megy külföldre 2018. január 24-én számoltunk be róla, hogy továbbra sem sikerül megállítani az orvoselvándorlást: egy friss felmérés szerint az ötöd- és hatodéves hallgatók 40 százaléka tervez külföldi munkavállalást . Túlnyomó többségük azt követően haza is csak akkor jönne, ha alapvető változások lennének a gyógyítás itthoni körülményeiben. Ezért nem vállalják a fiatalok , hogy messze a várostól, 250-300 ezer forintért vállaljanak munkát; hiába ígérnek nekik egyszeri nagyobb összeget, ha a praxis folyamatos működtetéséhez nincsenek meg a kellő feltételek. Ezért alacsony a rezidensek száma, mondja, és a helyzeten az sem segít, hogy évekkel ezelőtt szó volt arról, hogy a háziorvosok használhatnák a többi szakvizsgájukat is. Mint Selmeczi mondja, ennek időbeli korlátja is van. Hogy valaki ötévente megújítsa a szakvizsgáit, kórházi gyakorlatot is végeznie kell, márpedig helyettesítése addig nehezen megoldható. A megoldás a licencvizsgák rendszere lett volna, vallja, de "ezt sem vitték végig". Hasznos lenne, ha valaki használhatná például UH-ra, diagnosztikára vonatkozó vizsgáját, de ez nem kivitelezhető, ha egy rendelésen közben 100 beteget kell ellátni.

[TOP-CIKKEK-AJANLO]

Mi a helyzet a várólistákkal?

Ugyancsak nem sikerült jól megoldani a várólisták kérdését, mondja Selmeczi Kamill, mert bár jogszabályi kötelezettség, hogy a rendelésből bizonyos hányadot előjegyzett betegek ellátására kell fordítani, ők nemegyszer összetorlódnak a nap során spontán érkező betegekkel. A megoldás az lenne, ha a biztosító kikötné, hogy mennyi előjegyzett és mennyi rendes beteg ellátását finanszírozza egy-egy alkalommal, vallja a FAKOOSZ elnöke.

Arra a felvetésre, hogy az áldatlan sürgősségi ellátási állapotokért sokak szerint a háziorvosok is felelősek, akik nemegyszer feleslegesen is odaküldik a pácienseket, Selmeczi Kamill azt mondja, rendezni kellene ezt a kérdést is, mert "egyelőre rossz pozícióban van", miként nem rendezték a háziorvosi ügyeletek kérdését sem. Az interjú további részét ide kattintva érheti el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra