Megszólaltak az elhunyt beteg hozzátartózói

HáziPatika

Interjút adott Székely László, a kirúgott szívsebész elhunyt betegének felesége és lánya. A családdal Kálmán Olga beszélgetett a Facebook-oldalán.

A tragédia óta senki nem kereste őket a kórháztól

Mint ismeretes, Székely László szívsebész elbocsátása után nem sokkal meghalt egyik korábbi, műtétre váró páciense. Az 55 éves férfi halála miatt napok óta egymást hibáztatja Székely László és Andréka Péter, a GOKI vezetője, és különböző vizsgálatok is folynak úgy, hogy a szakembert senki sem kérdezte meg az esteről. Ahogyan az elhunyt szeretteit sem kereste senki a kórházból.

Tudott a kórház Székely elhunyt betegéről

2018. október 5-én számoltunk be arról, hogy a Kardiológiai Intézet főigazgatója azt mondta, nem is tudtak a betegről. Ezután a Népszava birtokába jutott egy dokumentum, ami azt bizonyítja, hogy mindez nem igaz.

Az elhunyt férfi hozzátartozói azt mondták, a tragikus haláleset óta senki sem kereste meg őket azzal, hogy személyesen részvétet nyilvánítson - többek között erről is beszélt az elhunyt felesége és lánya Kálmán Olgának a tévés Facebook-oldalán. Az elhunyt lánya részletesen beszélt arról, hogy apja június 30-án járt először a kórházban, amikor végrehajtották az első vizsgálatot, ekkor nem Székely Lászlóval találkoztak, hanem egy kollégájával. Székellyel csak augusztus végén volt találkozója - írja cikkében a hvg.hu.

Megszólaltak az elhunyt beteg szerettei, Dr. Székely László Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Kálmán Olga szívsebészet
Interjút adtak az elhunyt beteg szerettei

Nem készült el a szükséges implantátum

A család augusztus végén úgy sejtette, az 55 éves férfit szeptember elején már meg is műtik, de az operáció elmaradt, mert nem készült el a szükséges implantátum. A betegnek speciális, egyedi gyártású érimplantátumra volt szüksége. Székely el is indította az eszköz legyártásához és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, de mire a papírok megérkeztek, Székely elbocsátása már zajlott, így a beteg műtéti előjegyzése sem történhetett meg. Később a férfi főverőere átszakadt, és a salgótarjáni kórházban meghalt.

Megszólalt Székely László is

Miután az elhunyt felesége és lánya is megszólalt, interjút adott az Euronews-nak Székely László szívsebész. Arra a kérdésre, hogy számol-e azzal, hogy elmarasztalják vagy a legrosszabb esetben kizárják, így felelt: "Ha most azt akarja mondani, hogy bűncselekmény miatt lecsuknak, mert ez a beteg meghalt, illetve kizárnak az orvosi kamarából, mert a mellimplantátum cseréjével járó szívműtétet etikátlannak minősítik... akkor azt kell mondanom, a lelkiismeretem tiszta és ha tisztesség még van: nem, úgy érzem, erre nincs esély" - nyilatkozta Székely, akitől megkérdezték, fel tudta dolgozni elhunyt betege halálát.

"Piszok nehéz. Nem dolgoztam még fel, természetesen. Emellett annyi inzultus ér most, hogy képtelenség ezt feldolgozni. Mélységesen lesújt, hogy amiért idáig küzdöttem, az másodpercek alatt hullik szét, és már nem azt tarjuk szem előtt, hogy a beteg hogyan lehet jobban, hogyan gyógyíthatunk.


Hogy hány beteg sorsa függ attól, operálhat-e vagy sem, Székely azt mondta, ez kényes kérdés, mert a Szívsebészeti Osztálynak és az Országos Kardiológiai Intézetnek van hivatalosan előjegyzése. Az orvosoknak nincs előjegyzésük. "Sok beteg kötődik hozzám akár a műtét nehézsége, akár a műtéti technika komplexitása miatt. Számos betegemnek nem volt bejelentett lakhelye, de az biztos, hogy inkább várakoztak rám hónapokig, mint gyorsan megoperáltatták magukat másutt."

"Közel másfél millió ember tartozik a kórházhoz, az osztályhoz és velem együtt a kollégáimhoz közösen. Erre vagyunk nyolcan. "Bár most rólam van szó a minisztériumban, a parlamentben, az újságokban, de hangsúlyozom, hogy nem az én személyemről, nem egy személyről beszélünk, hanem az orvosok, nővérek, a gyógyításban részt vevő dolgozók közösségéről. Egyetlen orvosként senkit nem lehet értelmezni, mi együtt vagyunk. Akiket megoperáltunk, nem én operáltam meg, hanem mi operáltuk. A szívsebészetet nem tudja egy ember csinálni."

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső