Koronavírus: tábori kórház épült Budapesten

A budapesti Szent László Kórháznak nagy kihívást jelent a koronavírus-járvány. A helyzet megkönnyítése érdekében tábori kórházat építettek fel a katonák az intézmény udvarán.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya - a debreceni, a hódmezővásárhelyi és a szolnoki katonák segítségével - mindössze 24 óra alatt építették fel a sátorrendszert a Szent László Kórház udvarán, hogy könnyebb legyen kezelni a koronavírus okozta helyzetet. A felállított tábori kórház képes a kórház egészségügyi technológiáinak adaptálására - olvasható a honvedelem.hu -n.

koronavírus, koronavírus sátorkórház, koronavírus Szent László Kórház, koronavírus kórház, koronavírus szűrősátor, koronavírus védekezés, koronavírus megelőzés, koronavírus Magyarország, koronavírus Budapest
Egy nap alatt építették fel a katonák a tábori kórházat.Fotó: honvedelem.hu

Segítség a járványhelyzetben

Koronavírus: 39 új fertőzött Magyaroroszágon - olvassa el a részleteket!

A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a koronavírus okozta járványügyi helyzet feladataiból - emelte ki Bánsági László ezredes, az MH Egészségügyi Központ Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Intézet intézetvezetője. A szállítást és telepítést végrehajtó katonák a sátorkészlet üzemeltetésére és fenntartására is kiképzett szakállomány tagjai - tette hozzá.

A modern sátorrendszer rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Jelenleg olyan konfigurációban építették fel, hogy a leghatékonyabb módon szolgálja a koronavírus-járvány elleni védekezést - hangsúlyozta dr. Kopcsó István dandártábornok.

Erre használják a sátrat

A koronavírus-járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható a betegek előosztályozására. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül az ellátásuk szempontjából legoptimálisabb helyre kerüljenek.

A telepített sátorrendszer 101 km/órás szélnek is ellenáll, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembehelyezése után 10 perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket, így ez valóban nagy segítség a koronavírus okozta helyzetben .

A járványhelyzet önmagában speciális, de vannak olyan életesemények, amelyek tovább nehezíthetik. Ilyen például az, amikor kórházba kerül a gyerekünk. Mit tehetünk ilyenkor? A válaszért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra