Koronavírus: mit kell tudniuk a rákbetegeknek?

Kockázatoktól a védekezésen át a kezelések újratervezésééig az Amerikai Rákintézet (National Cancer Institute) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.

Az új koronavírus eddig sosem tapasztalt élethelyzetek elé állít mindnyájunkat, és mivel egy új kórokozóról van szó, természetes, hogy sok a kérdés, a bizonytalanság és a félelem ezzel kapcsolatban. A legtöbb daganatos betegségben szenvedőt talán az érdekel leginkább, hogy ők nagyobb eséllyel fertőződhetnek-e meg, illetve veszíthetik-e életüket a fertőzés miatt. Az Amerikai Rákintézet (National Cancer Institute) összefoglalója szerint bizonyos ráktípusok és olyan kezelések, mint például a kemoterápia legyengíthetik az immunrendszert, és ebből adódóan nőhet a fertőzések kockázata - beleértve az új koronavírus lehetőségét is. A kemoterápia alatt, a kezelési ciklus során vannak olyan időszakok, amikor különösen megnőhet a megfertőződés veszélye. A súlyos krónikus betegségben szenvedő gyerekeknél és felnőtteknél pedig nagyobb valószínűséggel alakulnak ki komolyabb komplikációk fertőző betegségek után, mint például a Covid-19 .

Fontos, hogy a daganatos betegek fokozottan odafigyeljenek a távolságtartásra, ha lehet inkább maradjanak otthon. Fotó: Getty Images
Fontos, hogy a daganatos betegek fokozottan odafigyeljenek a távolságtartásra, ha lehet inkább maradjanak otthon. Fotó: Getty Images

Milyen a hatékony védekezés?

Sokakban felvetődik az a kérdés is, hogyan tudna hatékonyabban védekezni a koronavírus ellen, aki daganatos beteg. Jelenleg sem védőoltás , sem speciális kezelés nincs még a betegség ellen, így a legjobb védekezés az, ha mindent megteszünk a megfertőződés elkerüléséért. A lehetséges óvintézkedések ugyanazok, mint bármilyen egyéb fertőző légúti betegség, mint például influenza esetén.

Rossz hír a koronavírus terjedéséről A bostoni MIT egyetem új kutatása szerint a koronavírust hordozó cseppek akár 8 méternél is messzebbre szállhatnak a levegőben. Ez azt jelentheti, hogy a személyes távolságtartás és a maszkviselés szabályait is újra kell gondolni. Kattintson a részletekért.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) a következők betartását javasolja: kerüljük a nagyobb csoportosulásokat és a betegekkel való szoros fizikai kontaktust. Ne érjünk a szemünkhöz, orrunkhoz, szánkhoz. Mossunk kezet szappannal gyakran, legalább 20 másodpercig - különösen mosdóhasználat után, evés előtt, orrfújást, köhögést, tüsszentést vagy például kézfogást követően. Ajánlott továbbá az influenza elleni védőoltás is. A CDC a legveszélyeztetettebbek és közösségünk védelme érdekében továbbá azt is erősen javasolja, hogy maradjunk otthon, de ha mégis el kell intéznünk valamit, kerüljük a tömeget, és ne utazzunk hajóval vagy repülőn, csak ha feltétlenül szükséges. Emellett tárazzunk be gyógyszerekből és egyéb készletekből hetekre, sőt, amiből lehet, akár hónapokra is.

Hogyan hat a járvány a kórházi kezelésekre, konzultációkra?

Számos rákbeteg kezelését, konzultációit vagy akár műtéti időpontját is érintheti a koronavírus járvány, emiatt az orvosoknak elképzelhető, hogy változtatniuk kell a kezelési terven. Minden esetben mérlegelniük kell, melyik jár nagyobb veszéllyel: az ha egy konzultáció vagy egy kezelés elmarad, vagy az, ha lehetséges fertőzésnek teszik ki ezek miatt a betegeket. Bizonyos kezeléseket biztonsággal el lehet halasztani, míg másokat nem. Számos kérdést telefonon is feltehetünk orvosunknak, a receptek kiváltására pedig kérjünk segítséget, hogy elkerüljük a gyógyszertári sorbanállást.

Forrás: Cancer.org

Ismét a koronavírus mögé bújva próbálkoznak az internetes csalók - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra