Koronavírus: ennyi kórházi ágy marad a fertőzötteknek

Kérdéses, hogy hétfőn be tudják-e indítani az ellátást a nem COVID-os ágyakon - fogalmazott Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara győri elnöke.

Koronavírus: megtalálták a gyenge pontját - részletek!

A tavaly márciusban berobbant koronavírus -járvány következtében akkor, mint ahogy arról a HáziPatika.com-on is beszámoltunk , a kórházi ágyak 60 százalékát kellett az egészségügyi intézményeknek felszabadítania, hogy ellássák a COVID-19-betegeket. Később a második és harmadik járványhullámban ez az arány az éppen aktuális miniszteri rendeletek szerint változott, az RTL Klub információi szerint a most lecsengő hullámban már "csak" az ágyak 40 százazaléka volt a COVID-betegeké.

Hétfőtől már csak a kórházi ágyak 20 százalékát tartják fenn COVID-19-betegeknek. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Hétfőtől már csak a kórházi ágyak 20 százalékát tartják fenn COVID-19-betegeknek. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Hétfőtől változik a rendszer

Ez az arány azonban néhány napon belül felére csökken. Mindez Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások miniszterének Facebook-posztjából derült ki. A néhány mondatos bejegyzés szerint a finanszírozott betegágyak 80 százalékát visszakapja a normál betegellátás, 20 százalékát pedig továbbra is a COVID-os pácienseknek kell fenntartani. Azt viszont már a híradó külön kérdésére közölte a szaktárca, hogy e lépés május 24-től, tehát jövő hétfőtől lép életbe.

"Ha ez a 20 százalék a rehabilitációs ágyakra és ápolási otthonokra is vonatozik, akkor nagyon komoly gond van, mert ott eddig is nagyon szoros volt az ágykihasználás" - reagált a hírre Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő. A csatornának nyilatkozva hangsúlyozta, ha ezeken a helyeken továbbra is az ágyak 20 százalékát akarják fenntartani a fertőzötteknek, akkor az komoly problémát fog okozni.

Milyen ellátás lesz azon a 80 százalékon?

"Lehet-e ezt a 80 százalékot egyáltalán beindítani azokkal az emberekkel, akik most még rendelkezésre állnak?" - Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) győri elnöke szerint most ez a kérdés. Továbbá, az, milyen minőségű ellátást tudnak majd biztosítani ezeken az ágyakon. A szakember Kásler Miklós azon bejelentésére is reagált, miszerint a fekvőbeteg ellátásban dolgozók munkaelosztását úgy kell megszervezni, hogy számukra az éves rendes szabadság kiadható legyen. "Ezt mielőbb, már nyáron meg kellene szervezni" - mondta a műsorban, megjegyezve, sokan annyira kimerültek, hogy számukra 1-2 hét pihenés nem biztos, hogy elég lesz. Vannak, akiknek komplett rehabilitációra volna szükségük - jelentette ki Szijjártó László.

Bár már Magyarországon is elkezdődött a nyitás, a gyermekpszichiátrián még csak most lobban be a második hullám. A beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekeknek a visszatérés újabb pszichés terhet jelent, míg a kamaszok többségén a bezártság is komoly nyomokat hagyott - hívta fel a figyelmet a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és az UNICEF Magyarország. További részletek korábbi cikkünkben .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra