Így változik a halottvizsgálati bizonyítványok kiállítása

Februártól kötelező az elektronikus halottvizsgálati bizonyítvány használata - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság.

Egyszerűbbé és hatékonyabbá válik a halálozás anyakönyvezéshez szükséges adatok továbbítása 2021 februárjától - olvasható az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) erről szóló közleményében. Tájékoztatásuk szerint a jelenlegi papíralapú - jóval időigényesebb, költségesebb és kevésbé megbízható - rendszert jövő hónaptól kötelezően kiegészíti az Elektronikus Halottvizsgálati Bizonyítványt kiállító (eHVB) rendszer használata. Ez onnantól az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér ( EESZT ) adatintegrációja segítségével közvetlen, kétirányú kapcsolatot biztosít az Elektronikus Anyakönyvi rendszerrel (EAK). Az illetékes anyakönyvvezetők tehát már saját elektronikus rendszerükön keresztül is elérhetik majd az elhunytak személyes adatait, valamint az elhalálozást igazoló dátumot a szükséges eljárások lefolytatásához.

A halottvizsgálati bizonyítványokat a jelenleg érvényes szabályok szerint februártól is papíralapon állítják majd ki az orvosok, de emellé társul még egy elektronikus adminisztrációs kötelezettségük is. Fotó: illusztráció, Getty Images
A halottvizsgálati bizonyítványokat februártól is papíralapon állítják majd ki az orvosok, de emellé társul még egy elektronikus adminisztrációs kötelezettségük is. Fotó: illusztráció, Getty Images

A halál tabu volt, most közel jött hozzánk A szerettünk elvesztésének feldolgozása életünk egyik legnehezebb feladata, a koronavírus-járvány idején pedig, ha lehet, még embert próbálóbb. Új ajánlások vonatkoznak a temetések lebonyolítására, jobban kell figyelni a sírok látogatásánál, és ott van a gyász, amely a karantén miatt fájóan magányossá vált. A halál sajnos még mindig tabutémának számít, ám a jelenlegi helyzetben fontos beszélni egyes vonatkozásairól, hiszen a pandémia ezeket is alapjaiban változtatta meg. Szakértőket kérdeztünk.

Ennyi idejük lesz felvinni a rendszerbe

Az OKFŐ tájékoztatása szerint a halottvizsgálati bizonyítványokat a jelenleg érvényes szabályok szerint februártól is papíralapon állítják majd ki az orvosok. Ugyanakkor a helyszíni halottvizsgálatot végző orvos feladata lesz, hogy a halál tényének és idejének megállapítását követően, a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb az azt követő első munkanapon, az anyakönyvezéshez szükséges adatokat rögzítse az eHVB rendszerben.

A rendszer teljes bevezetése és használatba vétele az év végére valósul meg - hangsúlyozza a közlemény, melyből az is kiderült, hogy az eHVB rendszert az Országos Kórházi Főigazgatóság működteti majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra