+16° - +35°
Nincs front

Így tűnhet el öt év alatt a hálapénz

Sokkal kevesebb kórházra és sokkal több járulékfizetőre volna szükség ahhoz, hogy értelmes finanszírozású és magas színvonalú egészségügyi ellátást tarthassunk fenn. Az egészségügy fenntartható működtetéséről Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója fejtette ki gondolatait.

Tabudöntögető cikket publikált a közelmúltban az egészségügy átalakításának lehetőségeiről Lantos Gabriella. A Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatójával ezúttal a Magyar Narancs készített egy átfogóbb interjút a témában, ahol kifejtette: kórházból túl sok, járulékfizetőből viszont túl kevés van Magyarországon. Nagyobb anyagi forrás idecsoportosítása önmagában mégsem jelenthet megoldást, egy rossz, működésképtelen, pénzfaló, magánérdekeket kiszolgáló rendszert ugyanis nem etetni kell az igazgató szerint, hanem átalakítani.

A lakosság harmada semmit, kétharmada is alig fizet

"Alapvető finanszírozási problémák vannak az egészségügyben: nagyon kevés ember fizet az ellátásért, ami meg is látszik a színvonalon. Erre három megoldás van. Még magasabb járulékot fizettetni azokkal, akik eddig is fizettek. Ne társadalombiztosítási járulék, hanem adóalapú legyen a finanszírozás, de annak is hasonló a végeredménye, mert a mostani adófizetők fizetnének többet. A harmadik lehetőség, hogy aki eddig kedvezményezett volt és nem fizetett semmit, mostantól fizessen" - magyarázta Lantos Gabriella, aki ez utóbbi megoldást javasolja célravezetőnek.

Ma ugyanis a lakosság egyharmada nem fizet, egyharmada a minimálbér utáni 7 ezret, és csak az egyharmada ad ennél többet az egészségügybe. A jövedelemarányos befizetés helyett (ami a feketén foglalkoztatott, vagy csak részben bejelentett munkavállalók szempontjából nem méltányos) az lenne a megoldás, hogy minden olyan felnőtt polgár, aki értékelhető mennyiségű jövedelemmel rendelkezik, fizessen az egészségügyi ellátásáért. A vagyoni és jövedelmi helyzet együttes vizsgálatával lehetne eldönteni, hogy ki alkalmas egy alapcsomag megfizetésére, aki pedig ennél magasabb színvonalat szeretne, annak nagyobb összeggel kellene havonta beszállnia. Ez az összeg 5000 és 50 ezer forint között változna annak függvényében, ki milyen színvonalú ellátást szeretne.
Százmilliárdok mennek rossz helyre az egészségügyben minden évben

Százmilliárdok mennek rossz helyre az egészségügyben minden évben

Ma nincs alapcsomag, tehát nincs meghatározva az egészségügyi ellátás terjedelme és minősége. Emiatt az ellátás sem igazságos: megeshet, hogy bár sok járulékot fizet valaki, a János-kórházba kell mennie egy nyolc­ágyas szobába, és magának kell vinnie a kötszert és a vécépapírt, míg más - ugyanolyan betegséggel, ugyanolyan munkaviszonnyal és ugyanannyi, netán kevesebb befizetett járulékkal - az Uzsokiba kerül kétágyas szobába, ahol van rendes takarítás, és esetleg nem magának kell vinni a fertőtlenítőszert sem - magyarázta az igazgató. Hozzátette: a szabad orvosválasztás is egy olyan luxus, amely csak annak járhatna, aki pluszpénzzel száll be az egészségügybe. Így gyorsan megtörténne a szelekció is: a jó színvonalú ellátás maradna, a többi megszűnne.

700 milliárd ömlik rossz helyre

A közfinanszírozott gyógyítókasszában 900-1000 milliárd forint van, amelyből csak 2-300 milliárd megy a megfelelő helyre, a többi 700 meg olyan kórházakba és osztályokra és ellátásokra, ahol és ahogyan nem lenne szabad beteget gyógyítani, mert rossz a felszerelés, nincs elég orvos vagy nem elég gyakorlott, esetleg nincs elég beteg sem. A hazai kórházi struktúra úgy lett kialakítva, hogy egynapi járóföldön belül - szekérrel - elérhető legyen egy hely, ahová be lehet vinni azt a beteget, akit otthon már nem lehetett kezelni. Ez 30 kilométer volt, ezért van az Alföldön 30 kilométerenként mezőváros és ott egy kis kórház.
A modern gyógyászatban azonban már komoly, költséges műszerekre és szakképzett kezelőszemélyzetre van szükség, melyeket nem lehet 30 kilométerenként szétszórni az országban. Nagy egészségügyi centrumokban kellene gondolkodni, melyeket Európa számos országában már sikeresen megvalósítottak, hazánkban azonban még várat magára ez az átalakulás. A betegszállító rendszer modernizálásával akár 100 kilométerre is gyorsan és biztonságosan el lehet juttatni a pácienst, hogy egy ilyen szuperkórházban jóval nagyobb eséllyel gyógyulhasson meg - magyarázta az igazgató.

A fővárosi és a Pest megyei egészségügy fejlesztése érdekében négy új centrumot hoznak létre, amelyek köré társkórházakat szerveznek. Erről az Egészséges Budapest Program előkészítéséről szóló kormányhatározat rendelkezik, melynek részleteiről az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Nagyjából 5000 "orvosbáró" (ezt a kifejezést az igazgató ültette el a hazai köztudatban a korábbi, Indexen publikált cikkével) érdekében viszont az áll, hogy a jelenlegi rendszer maradjon fent. "A kórházba a súlyos betegeket kell küldeni, nem azokat, akik azért vannak ott, mert az egészségbiztosító (OEP) utánuk többet fizet, ők pedig ezért komoly hálapénzt adnak az orvosnak" - mondta az interjúban Lantos Gabriella.
Abban a biztosítási rendszerben, amely alapcsomagból és pluszszolgáltatásokból áll, megvalósulhatna a köz- és magánegészségügy békés együttélése Lantos Gabriella szerint. Ha le vannak fektetve a szolgáltatásokért járó összeg, és az orvos is megfelelő anyagi és technikai körülmények között dolgozhatna, a hálapénzt máris kevesebben adnák és fogadnák is el. A hálapénz a már a kapitalizmusban felnőtt újabb orvos- és beteggenerációk miatt 20 év alatt magától is kikopna, de egy értelmes, co-paymentre épülő rendszerben ez 5 év alatt is lejátszódhat - vélekedik a szakember.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső