Geréb még nem megy börtönbe

Geréb Ágnes büntetését elhalasztották. A jogerősen két év szabadságvesztésre ítélt szülész-nőgyógyász büntetésének végrehajtását az Igazságügyi Minisztérium napolta el.

Geréb Ágnesnek még nem kell bevonulnia a fogházba

Geréb Ágnesnek március 6-án, kedden kellett volna börtönbe vonulnia, de az Igazságügyi Minisztérium a büntetés végrehajtásának elhalasztásáról rendelkezett - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a szülész-nőgyógyász családja.

Geréb Ágnes szülész nőgyógyász otthonszülés halál ikerszülés
A Geréb Ágnes vezette szüléseknél két baba halt meg 

Közleményükben kiemelték, hogy a tizennégy éve húzódó eljárássorozat az Áder János köztársasági elnökhöz benyújtott kegyelmi kérelem elbírálásával zárul majd le.

Az Igazságügyi Minisztérium az MTI megkeresésére megerősítette a halasztásról szóló információt, de további részleteket - adatvédelmi szabályokra hivatkozva - nem közölt. Annyit írtak még, hogy az igazságügyi miniszter a kegyelmi kérvényekkel kapcsolatos álláspontját az adott ügy alapos vizsgálatát követően terjeszti fel az államfőnek, aki ezután hozza meg döntését.

Az államfőt viszont - tették hozzá - "nem köti a szakminiszter javaslata".

Geréb ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat

Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.


A Fővárosi Ítélőtábla január 9-én elutasította a perújítási kérelmet, így jogerős maradt a Geréb Ágnes ügyében 2012-ben hozott döntés. A szülész-nőgyógyászt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügyben jogerősen két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői foglalkozástól.

Geréb: "Volt haszna a boszorkányüldözésnek"

"Ha hozzájárultam egy igazságosabb rendszerhez, volt haszna a boszorkányüldözésnek" - mondta korábban Geréb Ágnes, aki értetlenül áll az előtt, hogy a bírók a hálapénzen alapuló, egymást védő szülészek szakvéleményét vették alapul, holott azoknak egyetlen állítása sem volt bizonyított. A teljes interjút a linkre kattintva érheti el.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső