Az egészségügy így lehet fenntartható

HáziPatika

Az állami és magánellátást finanszírozási oldalról tisztán és korrekten szét lehet választani a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint.

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, hogy véleménye szerint a magyar egészségügyben a legkritikusabb a humán erőforrás helyzete. Mint mondta, bár az orvoselvándorlás mérséklődött, de a szakdolgozók hiánya továbbra is súlyos problémát okoz.  Ficzere szerint most az a legfontosabb, hogy a rendszerben dolgozóknak jövőt és biztonságot teremtsenek, és megpróbálják visszacsábítani azokat, akik elhagyták az ápolói pályát.

Dr. Ficzere Andrea: "Önpusztítunk, majd felháborodunk" - korábbi cikkünkért kattintson!

Újra kellene gondolni a kórházak finanszírozását

A kórházak finanszírozásával kapcsolatban Ficzere a legnagyobb problémának azt látja, hogy az ágazatban összeférhetetlen a központi költségvetési szervezetekre vonatkozó szabályok szerinti, bázisszemléletű tervezés, gazdálkodás, valamint a teljesítményelvű finanszírozás. Hozzátette: a finanszírozási rendszer átalakításakor ennek feloldására, továbbá a betegellátás valós költségeken alapuló finanszírozására lenne szükség annak érdekében, hogy a betegek mindenhol biztonságos, magas szintű ellátást kapjanak.

Újra kellene gondolni a kórházak finanszírozását
Újra kellene gondolni a kórházak finanszírozását. Fotó: 123rf

Ficzere Andrea szerint összességében kevés az az összeg, amely az Egészségbiztosítási Alapban rendelkezésre áll. "A finanszírozási díjtételek vonatkozásában az utóbbi években elmaradt az értékkövetés, így az orvostudomány és a technika robbanásszerű fejlődésének köszönhető, új, korszerű eljárások finanszírozásba történő beépítése sem valósult meg. Meg kellene jelennie a teljes béremelésnek, és ami nagyon fontos, az amortizációnak is" - magyarázta a Kórházszövetség elnöke. A teljes interjúért kattintson!


Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső