Átszervezik a sürgősségi gyermekellátást

Hét centrumba szervezi a kormányzat a gyerekek sürgősségi és baleseti ellátását, az átalakítást már el is kezdték.

A mintegy 14 milliárdos program célja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, legfeljebb 90 percen belül hozzájussanak a legkorszerűbb ellátáshoz a gyerekek - számol be a nepszava.hu . Az átszervezés nyomán olyan hálózat készül több fővárosi és öt vidéki - győri, debreceni, szegedi, miskolci, pécsi - centrum kialakításával, ahol egy helyen elérhető lesz valamennyi szükséges orvosi ellátás a legsúlyosabb balesetes sérülések kezelésére.

A sereghajtók között a magyar egészségügy - részletek !

"Az országos gyermekbaleseti központ, a Heim Pál Kórház tud a leginkább felkészülni a speciális esetek ellátására. Ám nyilván mindent ők sem tudnak majd megoldani, lesz ami a mi kórházunkra, a Bethesdára, és lesz olyan, ami másra jut" - nyilatkozta a lapnak Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Mint mondta, a tervezett fővárosi gyermeksürgősségi rendszernek még van néhány bizonytalan pontja, így például egyelőre nem tudni, lesz-e gyermeksürgősségi központ az új szuperkórházban, a Dél-Budai Centrumban, és még kérdéses, milyen folyamatosan működő kiegészítő egységeket terveznek a Szent János kórházba.

nagyobb lesz az esélye a gyorsabb, hatékonyabb ellátásnak
Nagyobb lesz az esélye a gyorsabb, hatékonyabb ellátásnak. Fotó: iStock

"A centrumok kialakításával nagyobb lesz az esélye a gyorsabb, hatékonyabb ellátásnak, de még így is marad majd több olyan orvosszakmai terület, mint például a speciális szemészeti ellátás, vagy az egyes arc-szájtraumák ellátása, ami továbbra is a felnőtt szakcentrumoknál marad. Sajnos a nagyon ritka helyzetekre nem lehet rendszert, betegutat építeni, de törekedni kell rá, és helyi megoldásokat kell kidolgozni" - mondta Velkey György és hozzáfűzte: a Bethesda Gyermekkórházban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjával kötött megállapodás biztosítja, hogy a ritka sérülésekre legyen szakember, ezért olykor a katonai kórház specialistái mennek át egy-egy műtétre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra