A szülésért ennyi hálapénzt kell fizetni

Tízből nyolc kismama fizet hálapénzt a szülésért, pedig erre az ellátásra ingyen is jogosult lenne - mutatta ki egy hazai kutatás.

Annak ellenére, hogy Magyarországon a hálapénz kifejezetten elterjedt a szülészetben,

kevés kutatás irányult a kérdés mélyebb vizsgálatára. Ebben a témában jelent meg egy kvalitatív kutatás a Biztosítás és Kockázat legújabb számában, melynek eredményeit a Medical Online is összefoglalta. A kutatás során különböző internetes fórumokon fellelhető, szülésen átesett nők tapasztalatait gyűjtötték össze, véletlenszerűen kiválasztva 50 esetleírást.

Becslések szerint évente 70 milliárd forintnyi hálapénz vándorol az orvosok zsebébe, csakhogy ez a hatalmas összeg nemhogy javítana a betegek helyzetén, hanem továbbrombolja az ellátás minőségét. Erről bővebben ide kattintva olvashat!

A vizsgált esetek több mint háromnegyedében fizettek hálapénzt a szülésért, átlagosan 52 ezer forintot. Sokan választottak fogadott orvost, ami minden esetben maga után vonta a hálapénzfizetést. Az orvosválasztás és a hálapénzadás főbb motivációja a biztonságérzet és a megfelelő ellátás iránti igény volt, valamint hogy a fogadott orvos jelen legyen a szülésnél. Az ellátással való elégedettség és a hálapénzfizetés között azonban nem fedezhető fel

egyértelmű kapcsolat - olvasható a lapban, ahol hangsúlyozták: további kutatásokra van szükség annak érdekében, hogy a hálapénz ellátás minőségére gyakorolt hatásait feltárják.

A kutatás szerint a kismamák háromnegyede fizet hálapénzt a szülésért
A kutatás szerint a kismamák háromnegyede fizet hálapénzt a szülésért

Bulgáriában feleannyi kismama fizet

A lap hangsúlyozza: a szülészet az egyik olyan szakterület, ahol a hálapénz kifejezetten elterjedt. Magyarországon a terhesgondozás és a szülés a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás, ennek ellenére a TÁRKI kutatása szerint 2007-ben a megkérdezettek több mint fele (55 százaléka) szerint kivétel nélkül mindenki ad a szülészorvosnak hálapénzt. Erre némiképp magyarázatot adhat az a 2011-es felmérés, amely szerint a közép- és kelet-európai országokban a terhesgondozás, illetve a szülészet finanszírozási problémákkal küszködik. A forráshiány miatt a hálapénz is elterjedtebb ezekben a régiókban, ám eltérő arányban: míg a tanulmány szerint Bulgáriában az állapotos nők 30 százaléka fizet az orvosoknak, addig Magyarországon és Ukrajnában körülbelül kétszer annyi.

Akár 200 ezer forint is lehet egy szülés

A HáziPatika.com megkeresésére nyilatkozó védőnő szerint az általános havi vizitdíj tízszeresében szokták meghatározni egy szülés díját. Ez nagyjából 50-150 ezer forintig terjed attól függően, hogy ki az orvos, hol van a kórház, milyen felszereltségű, vagy hogy átlagban mennyit hagy ott a többi kismama. Ha a legtöbb ajánlott vizsgálatot egy átlagáron dolgozó, hazai magánintézményben végzi el a kismama, akkor a szülésig 200 ezer forintot is kifizethet - számolt a védőnő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra