A beteg ezért fordul a magánorvoshoz

A betegek nem vándorolnak a magánegészségügy felé, hanem tudatosan keresik a magánszolgáltatókat.

Kovács Antal, a Da Vinci Magánklinika ügyvezető igazgatója a portfolio.hu -nak adott interjújában a többi között az állami és a magánegészségügy helyzetéről és egymáshoz való viszonyulásáról beszélt.

Ezek a magánegészségügy legnagyobb előnyei - részletekért kattintson !

Kovács Antal úgy véli, hogy az állami egészségügyben tapasztalható problémák , a várakozás, az orvosok túlterheltsége, az intézmények állapota egyre inkább abba az irányba hajtják az embereket, hogy nemcsak másodvélemény kérése miatt, hanem már az első vizitekre, orvos-beteg találkozókra is a magánintézmények felé vegyék az irányt. Véleménye szerint tehát a betegek tudatosan keresik a magánszolgáltatókat, ám továbbra is vannak, akik ha egy vizsgálat után nem tudják vagy akarják megfizetni a magánellátás keretében a műtéteket vagy a komolyabb beavatkozásokat, akkor az államiban folytatják ezeket tovább, hiszen rendelkeznek társadalombiztosítással.

Fontos a megfelelőó beteg-nővér kapcsolat
Fontos a megfelelő beteg-nővér kapcsolat

Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, nem mindig van lényeges különbség a bérekben a szakdolgozók esetében az állami és magánszolgáltató között, ennek pedig az az oka, hogy az állami rendszerben elindított béremelési folyamat komoly bérnyomást jelent a magánszektorra. Mint mondja, kevesebbet nem fizethetnek magánszolgáltatóként az állami intézményben tapasztalható illetményeknél: ahogy emelkedik az állami bérszínvonal, nekik is igazítani kell ehhez a fizetéseket. Hozzátette: a magánszektor a munkakörülmények tekintetében tud a dolgozóinknak pluszt adni.

Ebből fakadóan pedig a szakdolgozóiknak biztonságérzetük van. Ha pedig ők jól érzik magunkat, akkor megfelelően tudnak bánni a betegekkel is, akik joggal várják el a plusztörődést, a minőségi szolgáltatást, hiszen vagy ő vagy a biztosítója fizet mindezért. Példaként említette, hogy az ő intézményükben félóránként bemennek a betegekhez, megkérdezik, hogy vannak, gondoskodnak róluk. Véleménye szerint így alakul ki a megfelelő beteg-nővér kapcsolat , és ennek köszönhető a betegeik elégedettsége.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra