Magyarország népességének elsorvadása - ezzel a címmel vezette fel több mint száz évvel ezelőtt, 1917. október 27-én Az Est című napilap a konferenciát, amelyet a hazai népegészségügy helyzetéről tartottak. A kongresszus első előadója Szterényi József volt, aki egy év múlva bárói címet kap és miniszterként bekerül a Monarchia utolsó érdemi munkát végző kormányába, sőt neve még miniszterelnök-jelöltként is szóba került 1918-ban.
A népességcsökkenés súlyosan veszélyezteti a hadviselő államokat - mondta Szterényi az első világháború idején rendezett konferencián. A népesség természetes fogyása - a háborús öldökléstől eltekintve is - kimutatható volt. Franciaországban például száz halálesetre 1915 márciusában 71 születés jutott: ez a szám 1917 márciusában már csak 31 volt. Németországban pedig 1915-ben olyan alacsony volt a születések száma, hogy a háború alatt nem is adtak ki többé ilyen jelentést.
Magyarországon 1914-ben 640 ezer gyermek született, 1916-ban már csak 292 ezer. A halálozás mindeközben tovább emelkedett. A harctéri veszteségeket nem is számítva 94 ezerrel múlta felül a halálesetek száma a születésekét - sorolta a megdöbbentő adatokat Szterényi. Azóta tudjuk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) történeti demográfiai kutatásaiból , hogy a házasságkötések száma például 1915-16-ban 60 ezerre csökkent az 1914-es 136 ezerről. Ráadásul az első világháború összes embervesztesége a harcok miatt még súlyosabb volt. Nem véletlenül él még ma is a köztudatban Doberdó vagy Isonzó neve - az olasz fronton óriási vérveszteséget szenvedtek a magyar csapatok. Itt, Caporettónál éppen száz évvel ezelőtt, 1917. október 24-én törtek át a központi hatalmak, Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia erői az olasz védelmi vonalakon, és a Piave folyóhoz szorították vissza ellenfelüket.
Hősi halottak, elmaradt szülések
Az első világháborús teljes emberveszteséget szintén a KSH kutatói igyekeztek 2014-ben felmérni. A harcok kitörése után a népesség ténylegesen is csökkenésnek indult. Nemcsak a háború áldozatairól van szó, hanem a természetes fogyásról, ami önmagában 400 ezer fős veszteséget jelentett. A hősi halottakkal, eltűntekkel, valamint az elmaradt születésekkel együtt kalkulálva "Magyarország népességének közvetlen háborús csökkenése együttesen közel 2 millió főre tehető" - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal kiadványa.
Más kutatások is mutatják a folyamatot, amelyet az első világháború csak felerősített. A modernizációval párhuzamosan ugyanis egyre csökken a születések száma, és bár a háború után ismét növekedésnek indult az össznépesség (hazatértek a frontról a férfiak, és több házasságot kötöttek, mint a háború idején), az egy szülőképes nőre eső gyermekek száma tartósan csökkenni kezdett. Így előbb a magyar népesség növekedése kezdett lassulni, majd a második világháború után a természetes szaporodás végül is fogyásba váltott át. A népesség fogyása ma is tart: a legfrissebb adatok 2017 augusztusában azt mutatták, hogy a születések száma 4,8 százalékkal esett vissza, a halálozásoké pedig 1,5 százalékkal nőtt. Az összesített, 2017 első nyolc hónapjára vonatkozó adatok szerint pedig hatvanezren születtek Magyarországon és 89 ezren haltak meg: a természetes fogyás így 29 ezer főt tett ki.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Cifra nyomorúság
Visszatérve az 1917-es konferenciára, Szterényi a háború után nagy gazdasági fejlődést remélt volna, de ő maga is szkeptikus volt e tekintetben, mert a gazdasági fejlődést lehetetlenné teszi a munkaerő hiánya. Ezen az egyébként gazdaságpolitikával foglalkozó államférfi szerint kétféleképpen lehetett volna segíteni: egyrészt a születések számának növelésével, másrészt a halálozás csökkentésével. Ám szerinte "a születések számát alig lehet befolyásolni", ezért a halálozást kell csökkenteni, ennek megoldása pedig a munkásbiztosítás kiterjesztése lenne.
Az előadót megéljenezték beszéde után, hiszen a Monarchia elitjéhez tartozó politikus állt elő a modern jóléti államok programjával, azaz a társadalombiztosítás kiterjesztésével.
A polgári demokratikus politikus, Jászi Oszkár, aki Szterényivel ellentétben a Monarchia bukása után, a forradalmak idején Károlyi Mihály kormányában lett miniszter, hangsúlyozta a konferencián, hogy a népesség növelésére egyetlen mód van: "egy nagy birtokpolitikai reform". Szerinte ugyanis a nagybirtok akadályozza a népesség növekedését.
Ezt a falukutató mozgalom a két világháború között is kimutatta: az "egykézés" terjedését, azaz mindössze egyetlen gyermek vállalását a szétaprózott, nadrágszíjparcellákon tengődő parasztság, illetve a föld nélküli cselédség borzalmas anyagi és társadalmi helyzetével magyarázták íróink, szociográfusaink. A legkiemelkedőbb mű e tekintetben a Cifra nyomorúság Szabó Zoltántól, bár ő tájanként más és más okot látott az egykézés mögött 1938-ban: Baranyában a szegénységet, Nógrádban és Hevesben inkább a középosztályosodást, a "kényelmi szempontok" előtérbe kerülését vette észre. Jászi a földet az 1917-es konferencián elmondott beszédében örökbérlet vagy akár magántulajdon formájában osztotta volna szét az ország lakossága között. (A Horthy-kor, az 1920-as évek elején történt ugyan egy kisebb mértékű földosztás, de a birtokszerkezeten alapvetően nem módosított.)
A gyermekgyógyász, egyetemi magántanár Dr. Berend Miklós szükségesnek tartotta, hogy a csecsemőket ne csak a születésük után közvetlenül védelmezzék, hanem terjesszék ki a védelmet a gyermekkorra is, mert a tuberkulózis nagy pusztítást végez a fiatal gyermekek körében is. (Berend sorsa tragikus: 1917-es beszéde után két évvel, a Tanácsköztársaság idején a vörös terror áldozata lett.)
Dr. Csergő Hugó, a népjóléti központ igazgatója Budapestet állította példaként a konferencia hallgatósága elé. A fővárosi népegészségi központ - nem sokkal korábbi - megalakítását dicsérte. Tulajdonképpen itt a modern jóléti ellátások kiszélesítéséről van szó, de ezekre Csergő szerint országosan is szükség lett volna. Mintának az akkor már bevezetett hadigondozást ajánlotta. Előadásából kiderült, hogy az 1917-ben frissen működését megkezdő pesti népegészségi központ például 1800 anyát részesített szoptatási segélyben. Ezt a példát akarta kiterjeszteni Csergő, hogy országosan is létesítsenek ilyen központokat.
Fertőtlenítés és ürüléktakarítás
Hogy a népjólét és a közegészségügy állapota milyen volt 1917-ben, nem ezen az októberi konferencián derült ki. Az Est című lapnak június 6-án nyilatkozott dr. Liebermann Leó, a közegészségügytan egyetemi tanára annak kapcsán, hogy Ausztriában új, közegészségügyi és népjóléti minisztériumot akartak szervezni. (Ilyen minisztériumról Magyarországon is folyt vita, erről egyik korábbi cikkünkben már írtunk, és Liebermannt mint a kérdés korabeli legjobb szakértőjét akkor is idéztük a száz évvel ezelőtti újságok alapján.) Liebermann szerint a "közegészségügy gerincét" a kórházak képezik: ezek közegészségügyi fontossága nemcsak az, hogy a betegeket gyógyítják és ápolják bennük, hanem az is, hogy a fertőző betegségek terjedését megakadályozzák. Márpedig szerinte annyira kevés a hely egyes kórházakban, hogy egy szalmazsákon vagy egy ágyban nem ritkán több beteg is feküdt. Sőt a sebészetről kikerülő betegeket tüdőbajos mellé fektetik.
Ősszel és télen a zordabb időjárás miatt hajléktalanokat is elláttak ekkoriban az egészségügyi intézményekben, míg Liebermann a hajléktalanok ellátását különválasztotta volna a betegek orvosi ellátásától. A professzor megjegyezte, hogy a fertőző betegségek elleni védekezéshez javítani kell a városok és községek lakásviszonyain és vízellátásán, szigorúbban ellenőrizni kellene az élelmiszerkereskedelmet. Ügyelni kellene a településeken a "fertőtlenítésre" és az "ürülékeltakarításra" is.
Felidézett egy borzalmas esetet is. "Kezemben van egy német előkelő orvos panaszos levele, a melyben arról számol be, hogy egy nagy magyar városban ezerszámra feküdtek a kolerás betegek, jóformán minden gondozás nélkül, a puszta földön. És amikor híre érkezett, hogy az országnak egy hatalmas embere meg fogja látogatni a várost: máról-holnapra megváltozott minden; háromezer ágyat teremtettek elő, aminek a szükségét eddig nem érezték."
Liebermann is hangsúlyozta, ami az októberi népegészségügyi konferencián elhangzott. Fontos a közegészségügyi feladatok között az anyák, a csecsemők és gyermekek védelme, és ezzel együtt "a népszaporodás biztosítására szolgáló teendőket" is el kell látni. Szintén kitért a Szterényi által említett társadalombiztosítási (ma legalábbis így mondanánk) kérdésekre. A szegényügy és a munkásjólét rendkívül fontos - elsősorban az öregségi és rokkantsági biztosítás, a betegsegélyezés várt megoldásra 1917-ben.
De felhívta a figyelmet a népélelmezésre is, amellyel a háború kitöréséig hivatalból nem törődtek. "Ha a nép táplálékáról volt szó, megkérdezték a kereskedelmi, a földmívelésügyi minisztert, de se magát a népet, se a nép jólétének gondozóját nem - mert nem volt." A professzor ezért is pártolta egy új minisztérium felállítását, amely mindezen ügyekkel foglalkozott volna, de emellett javasolta egy közegészségügyi ellenőrző hatóság megalapítását is.
Legjobban: