Meglepő dolog derült ki a kutyákról

A földi mágneses mezőt használhatják tájékozódási segédeszközként a kutyák - derült ki cseh és amerikai kutatók tanulmányából.

Így számíthatjuk ki a kutya életkorát Téves a közismert feltételezés, miszerint a kutyák életkora annak hétszeresével lenne egyenlő emberi életévekben kifejezve - állítják amerikai kutatók, akik egy bonyolultabb, de sokkal pontosabb számítási módszert hoztak létre a kérdés eldöntésére. Kattintson a részletekért.

A prágai Cseh Élettudományi Egyetem, a Virginiai Műszaki Egyetem és a floridai Barry Egyetem szakemberei az eLife című tudományos lapban közölték eredményeiket - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a kutyák általában az észak-déli tengely mentén helyezkedve vizelnek , ami azt sugallja, hogy képesek lehetnek a Föld mágneses mezejének érzékelésére. A kutatók ezúttal két alapvetően egyforma kísérlettel vizsgálták, hogy a kutyák valóban képesek-e érzékelni a mágneses teret és hogy használják-e azt a tájékozódáshoz. A kutyákat mindkét esetben nyomkövetővel szerelték fel, kivitték őket a szabadba, majd hagyták őket futkározni. Az állatok minden esetben visszatértek ahhoz a személyhez, aki elengedte őket. Az egyetlen különbség az volt a két kísérlet között, hogy az elsőbe mindössze négy, a másodikba 27 kutyát vontak be.

kutyák, tájékozódás, futás
Amikor fel-le futkároznak, lehet, hogy épp betájolják magukat. Fotó: Getty Images

Így tájolják be magukat

A szakemberek megállapították, hogy a kutyák két fajta módon tértek vissza a kiindulási pontjukhoz: nyomkövetéssel, amikor ugyanazon az útvonalon haladtak visszafelé, mint amerre elindultak és ilyenkor feltehetőleg a szaglásukra hagyatkoztak, valamint felderítéssel, amikor ismeretlen útvonalon haladva találtak vissza kiindulási pontjukhoz. A felderítéses visszatérések nagy százalékában a kutatók megfigyeltek egy különös viselkedést a kutyáknál. Mielőtt visszaindultak volna a kiindulási pontjukhoz, néhányszor fel-le szaladgáltak észak-dél irányban egy 20 méteres szakaszon. Ez a viselkedés a jelek szerint segítette a kutyákat abban, hogy betájolják magukat, ugyanis azok az ebek, amelyek így jártak el, jobban teljesítettek a visszatérésben.

A kutatók úgy vélik, hogy az észak-déli irányú futkározás azt bizonyítja, hogy a kutyák a földi mágneses mezőt használják a tájékozódáshoz az ismeretlen környezetben. A kutatók később egyebek között a szélirányt, a szélsebességet és a kutya nemét is számításba vették a visszatérésekkor, de egyetlen tényező sem befolyásolta az állatok tájékozódását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra