Túl sokat ugat a kutyám. Mit tegyek?

Egyetlen kutyától sem várható el, hogy sose ugasson. Megeshet azonban, hogy egy eb valóban olyan sokat ugat, hogy azzal már zavarja a gazdit és a környezetében élőket. Mit tehetünk ilyen esetekben?

Az ugatás a kutyák vokális kommunikációjának fontos típusa, és az adott helyzettől függően többféle jelentése is lehet. Amennyiben kedvencünk bosszantóan gyakran ugat, úgy az első lépés éppen az, hogy megpróbáljuk megfejteni, miért is teszi ezt, mit próbál ezzel a viselkedéssel üzenni. Útmutatójában a WebMD összegyűjtötte azokat az érzelmeket, amelyek leggyakrabban felsejlenek az ugatás mögött, egyszersmind tanácsokkal is szolgál arra vonatkozóan, hogy miként változtathatunk négylábú társunk állandó hangoskodásán.

Fontos megtalálni az okát, miért ugat sokat kedvencünk
Fontos megtalálni az okát, miért ugat sokat kedvencünk. Fotó: Getty Images

Miért ugathatnak a kutyák?

  • Területvédelmezés: gyakran vált ki élénk ugatást, amikor egy ember vagy egy másik állat bemerészkedik a kutya által a sajátjának tekintett területre. Jellemző, hogy minél inkább közeledik az eb felé a fenyegetés, ő is annál hangosabbá válik. Eközben nem ritkán riadtnak vagy akár agresszívnek is tűnhet a viselkedése.
  • Riasztás és félelem: egyes kutyák bármilyen zajt vagy tárgyat hajlamosak megugatni, amely csak megragadja a figyelmüket, esetleg megijeszti őket. A területvédő magatartással szemben ez bárhol és bármikor ugatásra késztetheti őket, nem csupán az otthonukban.
  • Unalom és magány: akárcsak az ember, a kutya is társas lény. Mindegy, hogy egy lakásban vagy az udvaron vannak, azok a kutyák, amelyeket hosszabb időre egyedül hagy a gazdijuk, unottá és szomorúvá válhatnak. Az ugatás ilyen esetekben a boldogtalanságuk jele.
  • Üdvözlés és játék: a legtöbb gazdinak aligha kell bemutatni, milyen kitörő örömmel tudja fogadni a kutya az embert, de akár más állatokat is. Ehhez persze farokcsóválás, ugrándozás és hangos ugatás egyaránt társulhat.
  • Figyelemkeresés: sok esetben azt is ugatással jelzik az ebek, ha szeretnének valamit, legyen szó akár arról, hogy kikéredzkednek a szabadba, játszani akarnak, netán jutalomfalatra ácsingóznak.
  • Szeparációs szorongás és kényszeres ugatás: szeparációs szorongásnak nevezzük, ha egy kutya nem tudja megfelelően kezelni, amikor a gazdi elmegy otthonról, és egyedül hagyja. A jelenség tünete lehet a sok ugatás is, de szintén előfordulhat, hogy az érintett állat ingerlékennyé válik, kárt okoz a berendezésben, depresszió jeleit mutatja, esetleg a szobatisztaságával adódnak problémák. A kényszeres ugatás ezzel szemben inkább pusztán arról szól, hogy a kutya hallani szeretné a saját hangját. Ilyenkor nem ritkán repetitív mozgásokat is végez, például körbe-körbe szaladgál, esetleg oda-vissza futkos a kerítés mentén.

Hogyan foghatjuk vissza az ugatást?

Miért nyávoghat sokat a macska? Részletek itt.

Fontos leszögezni, hogy rengeteg idő, munka, gyakorlás és következetesség az ára annak, hogy megtanítsuk kevesebbet ugatni kedvencünket. A változás nem fog egyik napról a másikra látszani, ha azonban a megfelelő módszereket alkalmazzuk, úgy hosszú távon számottevő eredményeket érhetünk el vele. Általában véve hasznos tanács, hogy semmi esetre se üvöltsünk rá a kutyára. Hiába rivallunk rá, hogy hallgasson el, ezt nem fogja érteni, mi több, azt fogja hinni, hogy mi is csupán becsatlakozunk hozzá a hangoskodásba. Az első és legfontosabb szabály tehát, hogy mindig maradjunk higgadtak, beszéljünk nyugodt, de határozott hangon a kutyához.

Tanítsuk meg neki azt a parancsot, hogy "csend". Amikor ugat, mondjuk neki ezt a parancsot kellő határozottsággal, de nem üvöltve. Várjunk, amíg abbahagyja az ugatást, még akkor is, ha ez csak azért van, mert kifogyott a levegőből. Ekkor dicsérjük és jutalmazzuk meg valamilyen tényleg ínycsiklandó falattal. Ügyeljünk arra, hogy semmiképpen se jutalmazzuk, amíg ugat, így hosszú távon felismeri majd, hogy amennyiben a "csend" parancsra abbahagyja az ugatást, úgy olyan jutalomhoz jut, amiért megéri önuralmat gyakorolnia.

Egy másik lehetőség, hogy úgymond megtanítjuk a kutyát beszélni, azaz arra, hogy parancsszóra ugasson. Amint már megbízhatóan tudja követni az utasítást, tanítsuk meg neki egy másik paranccsal, hogy hagyja abba az ugatást. A parancsszó mellett jelezzük neki a szánk elé tett mutatóujjunkkal is, mit várunk tőle, mivel a kutyák gyakran hamarabb felismerik a testbeszédet, mint a szóbeli kifejezéseket. Gyakoroljunk vele sokat, amikor nyugodt, így idővel még akkor is parancsra abbahagyja majd az ugatást, ha egyébként erős késztetést érezne rá.

Ne vegyük félvállról a problémát

Fontos szem előtt tartani, hogy a túlzott mennyiségű ugatás nemcsak bosszantó, hanem valódi probléma is lehet egyben, ezért nem szabad megoldatlanul hagyni. A kutyákra is igaz, hogy minél tovább csinálnak valamit, annál jobban berögzülhet náluk a rossz szokás. Az ugatás például erős adrenalinlöketet ad, ennélfogva kellemes élménnyé válhat. Ha pedig bizonyos helyzetekben passzívan engedjük a kutyának, hogy ugasson, például a postás érkezésekor, úgy akár agresszívvá is válhat ezekben a szituációkban. Gondoljunk csak bele, mi történne, ha egy nap egy ilyen kutya kiszabadulna, amikor a postás kihozza a leveleinket. Kezeljük tehát a problémákat, amilyen hamar csak lehetséges.

Hozzátartozik továbbá, hogy a túl sok ugatás egészségügyi problémák tünete is lehet, legyen szó akár egy egyszerű méhcsípésről vagy akár valamilyen idegrendszeri megbetegedésről. Idősebb állatoknál kialakulhat szenilitás, ami szintén lehet a túlzott vokalizáció kiváltó oka. Érdemes lehet tehát a panasszal állatorvoshoz fordulni, hogy kiderüljön, nem valamilyen egyéb tényező áll-e a háttérben, ami orvosi kezelést igényelne.

Kezelés a kiváltó ok mentén

Amennyiben sikerül felismernünk, mi váltja ki a folyamatos ugatás iránti ingert a kutyából, úgy ez lehetőséget teremt a bosszantó szokás visszaszorítására is. Lássuk, milyen módszerek segíthetnek az egyes esetekben.

Területvédelem, riasztás és félelem esetén: mivel ezt a fajta ugatást a félelem vezérli, illetve a kutya saját területével vagy a családtagokkal kapcsolatban észlelt fenyegetés, ezért célszerű lehet korlátozni, mit lát a kutya. Egy drótkerítéssel bekerített háztelek esetén megoldást jelenthet például, ha falécekből építünk új kerítést. Lakásban tartott kedvencek esetében pedig ablakfólia segítségével limitálhatjuk, mit lát az eb a külvilágból.

Unalom és magány: megeshet, hogy a kutya olyankor ugat sokat, amikor elmegyünk otthonról. Ebben az esetben több elfoglaltságot és társaságot kell neki biztosítanunk. Kertes házaknál a szomszédokat biztosan kevesebb zajhatás éri, ha erre az időre beengedjük kedvencünket a lakásba. Ez egyszersmind biztonságosabb is a kutyára nézve, hiszen beltéren kevesebb veszély leselkedik rá, mint odakint egyedül. Az unalom ezzel együtt ugyanúgy ugatásra sarkallhatja. Amennyiben tehát van rá lehetőség, kérjük meg egy családtagunkat vagy ismerősünket, hogy napközben menjen el sétálni az ebbel, esetleg játsszon vele egy keveset. Szintén jó megoldást jelentenek azok a kutyajátékok, amelyek játék közben adagolják a kutya táplálékát. Kedvencünk ezzel legalább néhány órára lefoglalhatja magát a nap során, illetve kifáraszthatja magát egy kicsit. Márpedig a fáradt kutya csendes kutya is egyben.

Üdvözlés és játék: ahhoz, hogy elejét vegyük, hogy a kutya örömteli őrjöngésbe kezdjen, valahányszor hazaérünk hozzá, egy komplexebb dolgot kell megtanítanunk neki. A cél, hogy megszokja, hogy ajtónyitásra azonnal menjen egy meghatározott helyre, és maradjon is ott. A legjobb, ha ez a hely nincs túl közel, de még rálát onnan az ajtóra. Először ajtónyitás nélkül gyakoroljunk vele. Dicsérjük és használjunk jutalomfalatot is, ha a parancsot követve odaáll a helyére. Amikor már megbízhatóan csinálja ezt, vegyük be a képletbe az ajtónyitást is. Végül kérjünk meg valakit, hogy lépjen be az ajtón, amikor a kutya a helyére megy. Idővel és sok gyakorlással meg fogja tanulni, hogy bármilyen vendég is jöjjön, ne rohanjon oda az ajtóhoz azonnal. Szintén fontos, hogy sose jutalmazzuk a kutyát az örömteli ugatásért sem, amikor hazaérünk. Ne simogassuk meg, még szemkontaktust se vegyünk fel vele, amíg abba nem hagyja az ugatást. Csak akkor dicsérjük meg, amikor már csendben leül a földre.

Figyelemkeresés: általában véve is igaz, hogy az ugatást nem szabad jutalmazni. Ha például a kutya ugat, mert szomjas, erre válaszul pedig azonnal megtöltjük a tálkáját vízzel, akkor lényegében arra tanítjuk, hogy ugatással mindent meg tud szerezni, amit csak akar. Ugyanez a helyzet áll fenn, ha akkor ugat, amikor ki szeretne menni. Akasszunk fel neki inkább egy csengőt az ajtó közelébe, és tanítsuk meg neki, hogy azzal jelezze, ha kikéredzkedne. Itatás előtt kongassuk meg a tálját, így talán idővel megtanulja, hogy a tálat az orrával lökdösve, hasonló hangot generálva is jelezheti, ha szomjas. A lényeg, hogy minden esetben találjunk módot arra, hogy a kutya ugatás nélkül tudjon kommunikálni. Ha ugat, mert üres a tálja, akkor várjunk pár percet, csináljunk valami mást addig. Csak ezután adjunk neki vizet, így nem fogja úgy érezni, hogy hatásos volt az ugatása. Semmi esetre se szidjuk le kedvencünket, mert ezt is figyelemnek fogja értékelni. A kulcs az, hogy ignoráljuk, amíg abba nem hagyja az ugatást.

Szeparációs szorongás és kényszerugatás: ebben a két esetben már nehezebb a gazdi dolga, olyannyira, hogy érdemes lehet inkább képzett kutyaoktatóhoz, esetleg állatorvoshoz is fordulni. Az érintett kutyákat egyes esetekben gyógyszeresen kell kezelni, amíg el nem sajátítanak új, fenntarthatóbb megküzdési módszereket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra