Jó a kutyának, ha nyárra lenyírják a bundáját?

A nyáron nemcsak nekünk, embereknek van egyre jobban melegünk, hanem négylábú barátainknak is. Kézenfekvő ötletnek tűnhet, hogy a kánikulára készülve azzal igyekszünk segíteni, hogy megszabadítjuk őket a hosszú szőrüktől. De vigyázat, ezzel akár árthatunk is házi kedvencünknek!

Ahogy kúszik felfelé a hőmérő higanyszála, elpakoljuk a hosszú ujjú, vastagabb ruháinkat, helyettük pedig lenge, rövid darabokba bújunk. Ebből kiindulva érthető, ha lihegő kutyánkat látva arra gondolunk, ő is szívesen megszabadulna hosszú bundájától, ami biztosan csak még jobban melegíti. Az American Kennel Club ( AKC ) szakértője azonban arra figyelmeztetett, hogy ha teljesen lenyírjuk a szőrét, akkor akár sokkal jobban szenvedhet a melegtől, nem beszélve arról, hogy a bundája minősége örökre megváltozhat.

Mire utal, ha a kutya nem akar sétálni?
A legtöbb kutya általában igen lelkesen indul a szokásos napi sétájára, és már a póráz felmutatására is azonnal ugrálni kezd. Néha azonban ez a lelkesedés eltűnik, és szinte képtelenség rávenni az állatot a mozgásra – de vajon mi lehet ennek az oka?

Először is fontos leszögezni, hogy milyen szerepet tölt be az ebek bundája: az esztétikum csak a gazdik számára mérvadó, evolúciós szempontból nem véletlenül fejlődött olyan sokféleképpen az egyes fajták szőrzete, hiszen alkalmazkodott eredeti feladatuk, környezetük igényeihez. Általánosságban elmondható, hogy a bunda védelmi funkcióval rendelkezik: óvja a kutyákat a sérülésektől, rovaroktól, a napsugárzástól, bizonyos fajtáknál pedig a hőmérséklet-szabályozáshoz is fontosak.

kutya, kutyaszőr, nyár
A kutyák hosszú bundával is jól érzik magukat nyáron, feltéve, ha megfelelően ápoljuk. Fotó: Getty Images

Egy- vagy kétrétegű szőrzet

A bunda jellegzetessége alapján két nagy csoportra oszthatjuk a kutyafajtákat: egyrétegű és kétrétegű szőrzettel rendelkezőkre. Előbbiek közé tartozik többek között az uszkár, a bichon frise, a bedlington terrier, a kerry blue terrier, a soft coated weaten terrier, az orosz fekete terrier, a máltai selyemkutya és az afgán agár. Az egyrétegű bunda testszerte ugyanolyan, az emberi hajhoz hasonlóan folyamatosan növekszik. Éppen ezért számukra mindenképp ajánlott a rendszeres kurtítás, amit érdemes kutyakozmetikus szakemberre bízni. Ám nyáron az ő szőrzetüket sem kell kopaszra vagy túlságosan rövidre nyírni, mivel akkor a fizikai behatásoktól és a napfénytől semmi nem védi a testüket.

A dupla szőrzetűeket további két alcsoportra lehet osztani: a kétrétegű, zárt szőrzetű fajtáknál észrevehetően hosszabbak a fedőszőrszálak, ezek takaróként zárnak össze az aljszőrzet felett. Ez biztosítja, hogy ha a külső réteg nedves lesz, az aljszőrzet továbbra is melegen és szárazon tudja tartani a kutya bőrét. Ilyen típusú bundával rendelkeznek például a golden retrieverek, a juhászkutyák, az újfundlandik.

A kétrétegű, nyílt szőrzetű fajtáknál külső réteg durva, nagyon kemény, ez alatt található a puha, sűrű aljszőrzet. E dupla bunda célja, hogy télen leperegjen róla a hó és a jég, valamint védelmet nyújtson a fagyás ellen, nyáron pedig védje a kutyát a napsugárzástól, másrészt az aljszőrzet teljes kihullásával biztosítsa a fedőszőrzet és a bőr között a levegő megfelelő áramlását. Az északi kutyafajták többségének ilyen a szőrzete.

Amikor árt az olló

A fentiekből látható, hogy a természet nagyon jól kitalálta, hogyan gondoskodjon olló nélkül a kutyák megfelelő testhőmérsékletéről. Nem véletlen, hogy a kétrétegű szőrzetű kutyák tavasszal és ősszel vedlenek: ezzel igazítják az évszakhoz „a ruhatárukat”. A bunda ugyanakkor csak akkor tudja megfelelően ellátni szigetelő, hűtő-fűtő funkcióját, ha ápolt, vagyis nincs összecsomósodva, filcesedve. Ezért fontos, hogy rendszeresen fésüljük ki, ha pedig kétrétegű bundája van a kedvencünknek, akkor az aljszőrzetre különösen figyeljünk. Így a levegő szabadon áramolhat a (fedő)szőr és a bőrfelület között.

Ha mégis szeretnénk rövidebb fazonban tartani a kutyánkat nyáron, konzultáljunk erről szakemberrel, ne magunk essünk neki a gépi nyíróval. Bizonyos fajták szőre ugyanis ezt nagyon rosszul tolerálja. A malamut és a spitz bundája például gyakran foltokban vagy egyáltalán nem nő vissza, ha géppel kopaszítják meg, de más fajtáknak is megfigyelhető, hogy a visszanövő bunda puhább, a minősége megváltozik, elburjánzik az aljszőr, a későbbiekben már nem képes ellátni szigetelő funkcióját.

Így segíthetünk nekik a hőségben

A túlzásba vitt nyírás helyett az AKC szakértője szerint inkább a következőket tegyük, hogy kutyánk minél komfortosabban érezze magát a nyár folyamán:

  • Ügyeljünk rá, hogy a tappancsán le legyen nyírva a szőr, ugyanis ők a talppárnájukon keresztül képesek a verejtékleadásra. Ennek pedig fontos szerepe van a hőháztartásukban.
  • Fésüljük át rendszeresen a teljes bundáját.
  • Légkondi híján a lakásban biztosítsunk számára olyan, hűvösebb felületet, ahol a legmelegebb órákban elterülhet (például konyhakő). A hasán keresztül hűteni tudja magát így. Ha csak melegburkolatú helyiségeink vannak, akkor jó szolgálatot tehet egy kutyáknak készült hűtő matrac.
  • Ha kint tartjuk kutyánkat, legalább a kánikula napjaiban engedjük meg, hogy bejöhessen legalább az előszobába vagy garázsba hűsölni.
  • Mindig legyen kikészítve neki friss víz, amit nyáron minimum naponta kétszer cseréljünk. Ha kint tartjuk, árnyékba helyezzük el a tálkáját.
  • Ha azt látjuk rajta, hogy túlságosan liheg, kedvetlen, felfrissíthetjük egy hidegvizes zuhannyal.
  • Autóban semmiképp ne hagyjuk egyedül, mert percek alatt túlmelegedhet a jármű (még picit lehúzott ablakok mellett is), ami életveszélybe sodorhatja kedvencünket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra