150 ezerbe is kerülhet az utcán felejtett kutyapiszok

Megelégelte Budapest II. kerülete az utcán hagyott kutyaürüléket. A polgármester Facebook-bejegyzésben közölte, hogy fellépnek a felelőtlen gazdik ellen.

„Lépünk, hogy ne lépjünk bele!” – Együttes intézkedés a hanyagul otthagyott kutyapiszok és a házi kedvencekre veszélyes toklász ellen a II. kerületben – ezzel a címmel rakta ki Facebook-bejegyzését Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.

Mint arra a politikus rámutatott, „a hanyagság büntethető”, a fel nem szedett kutyapiszok miatt ugyanis 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő bírságot kaphatnak a gazdik. Arról is írt, hogy a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, ezért a következő napokban egyre több tábla fogja felhívni a figyelmet arra, hogy a kutyaürülék jobb helyen van bezacskózva az erre kijelölt gyűjtőedényekben.

Beszédes számok

A bejegyzésből kiderült, hogy a kerületben – közelítő számítások alapján – naponta 4 762,5 kg kutyaürülék keletkezik, éves szinten pedig 1 671 637,5 kg. Ürülékgyűjtő edényből 153-at helyeztettek el; heti 7 kg tartalom mellett, havi átlagban 4 284 kg-ot szállíttattak el. Éves összesítésben ez a mennyiség 51 408 kg, azaz több mint ötvenegy tonna. „Vagyis az elszállított mennyiség csak töredéke a keletkező kutyaürülék-mennyiségnek, a többi máshol, jobb esetben a kukában végzi, de bizonyára mindannyian láttunk már közterületen hagyott kutyapiszkot” – hangsúlyozta a polgármester.

Őrsi Gergely megemlítette továbbá, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy "toklászmentes területeket" hozzanak létre, és az ebek gondtalanul, biztonságban játszhassanak, szaglászhassanak. „Terveink szerint a toklászt a parlagfűhöz hasonló gyomnövényként fogjuk kezelni, hiszen a szezononként egy állatorvosnak akár 60-70 kutyát is el kell látnia. Vagyis indokolt az érett toklász okozta sérülések komolyan vétele, és azok megelőzése” – olvasható a posztban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra