A kutyák így értelmezik a szavainkat

A kutyák nem tudják, hogy a szavak minden hangja számít, ezért máshogy értelmezik a hallottakat, mint mi, emberek.

Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el. A négylábúak ilyen jellegű figyelmi beállítódása lehet az egyik oka annak, hogy a legtöbb kutya élete során csak kevés szót tanul meg felismerni - a többi között ezt állapították meg az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai kutatócsoport munkatársai új tanulmányukban, amit a Royal Society Open Science nevű folyóirat december 9-i számában publikáltak.

Kiderült, hogyan tanul a kölyökkutya Nemcsak fajtársuktól, de akár az embertől is képes eltanulni egy feladat megoldását a kölyökkutya az ELTE kutatóinak új tanulmánya szerint. Kattintson a részletekért!

Ezért tanulnak meg kevesebb szót a kutyák

A kutyák meg tudják különböztetni a különböző beszédhangokat (például "k", "u", "ty", "a") és vannak hasonlóságok a szavak idegi feldolgozásában kutyák és emberek között. A legtöbb kutya ennek ellenére csak kevés szót képes megtanulni élete során még akkor is, ha emberekkel együtt, emberi nyelvi környezetben él. Ezért Magyari Lilla posztdoktori kutató és kollégái azt vizsgálták, hogy mennyire figyelnek a kutyák a beszédhangok közötti különbségekre, amikor szavakat hallgatnak - olvasható az ELTE kutatásról beszámoló csütörtöki közleményében.

A beszámoló szerint ahhoz, hogy ezt az hipotézist tesztelni tudják, a kutatók kifejlesztettek egy eljárást arra, hogy fájdalom- és beavatkozás-mentesen mérni tudják éber, nem betanított, családi kutyák elektromos agyi aktivitását. A klinikumban és az alapkutatásban is gyakran használt módszer az elektroenkefalográfia (EEG), amit csillapított, alvó vagy éber, de betanított kutyákon is sikerrel alkalmaznak. De ebben a kutatásban olyan éber kutyákat vizsgáltak, akik semmilyen tréningen vagy beavatkozásban sem vettek részt.

A kísérletet az idegtudományi laborban folytatták le, ahol a kutyák gazdáikkal együtt voltak jelen. Először a kutya szabadon mozoghatott a laborban, majd a kísérletvezetők megkérték a gazdát, hogy foglaljon helyet egy matracon, ahol a kutyája is mellé tud feküdni, mintha pihennének. Majd a kísérletvezetők tapasszal rögzítették az elektródákat a kutya fejbőrén. Amikor az elektródák felkerültek, a kutyáknak szavakat játszottak le hangszórókból. A szavak között volt olyan instrukció, amit ismertek (például: "gyere"), volt az instrukciókhoz hasonló, de értelmetlen szó (például: "gyare") és volt teljesen más értelmetlen szó is.

A kutyák máshogy értelmezik a szavakat, mint az emberek. Fotó: Getty Images
A kutyák máshogy értelmezik a szavakat, mint az emberek. Fotó: Getty Images

A kutyák agyi aktivitása azt mutatta, hogy a kutyaagy gyorsan megkülönböztette egymástól az ismert szavakat a nagyon különböző értelmetlen szavaktól már 200 millszekundummal azután, hogy a kutyák meghallották a szavak kezdetét. Ez a hatás hasonló a humán eredményekhez, amelyek szerint az emberi agy már a szavak kezdete után néhány száz millszekundummal eltérően válaszol a jelentésteli és az értelmetlen szavakra.

A kutyák agya ugyanakkor nem különböztette meg egymástól az általuk ismert szavakat azoktól az értelmetlen szavaktól, amelyek csak egy hangban különböztek. Ez az eredmény a 14 hónapos csecsemőkkel végzett vizsgálatok eredményeivel áll összhangban. A csecsemők ugyanis 14 és 20 hónapos kor között kezdik el hatékonyan feldolgozni a szavak fonetikai részleteit, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a szókincsük kifejlődjön.

"Azt gondoljuk, hogy a csecsemőkhöz hasonlóan a kutyáknál sem perceptuális korlátok állnak annak a hátterében, hogy az agyi aktivitásuk nem különbözteti meg az ismert a hasonló, de értelmetlen szavaktól. Inkább a figyelemmel kapcsolatos és a szófeldolgozáshoz kötődő folyamatokról lehet szó. A kutyák valószínűleg nem figyelnek a beszédhangok részleteire, amikor szavakat hallgatnak. További kutatások tudnák felderíteni, hogy ez lehet-e az egyik oka annak, hogy a kutyák nem képesek egy nagyobb szókincs elsajátítására" - összegezte a kutatás konklúzióját Andics Attila, az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport vezető kutatója.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra