Eddig rosszul sétáltattuk a kutyáinkat

A felelős kutyatartás elengedhetetlen velejárója a rendszeres séta, ami nagyon egyszerű tevékenységnek tűnik: fogjuk a pórázt, hívjuk a kutyát és elindulunk. Azonban - mint a világon szinte mindent - ezt is el lehet rontani.

A legtöbb kutyatartó helytelenül sétáltatja kedvencét - hívta fel a figyelmet egy amerikai állatvédő szervezet, a PETA. Sokan ugyanis egy egyszerű pisiszünetként kezelik a sétát , és siettetik négylábú társukat, holott ennek épp az ellenkezőjét kellene ilyenkor tenni - fejtette ki a szervezet alapítója és elnöke, Ingrid Newkirk.

kutya, kutyatartás, kutya sétáltatása, séta, állattartás, felelős állattartás, házikedvencek
Ne rángassuk a kutyánkat, inkább adjunk neki időt. Fotó: iStock

Nem pisiszünet, hanem kirándulás

"Ez az ő sétája, különleges alkalom a kutya számára, amikor szaglászhat és körülnézhet. Ő sem akar egész nap egy lakásban ülni keresztbe tett lábakkal, abban reménykedve, hogy talán majd egyszer kimehet. Ez nem pisiszünet számára, hanem kirándulás" - hangsúlyozta a szakember.

Mire utal, ha a kutya nem akar sétálni? A válaszért kattintson ide!

A megoldás szerinte az lehet, ha hagyjuk az ebünket szaglászni. "Ők így olvassák a híreket, számukra ez az internet. Ezért ne rángassuk el őket, hanem adjunk nekik időt" - tanácsolja a szakértő. Érdemes továbbá odafigyelni arra is, hogy gazdaként jobban jelen legyünk a séta idején. Ennek érdekében érdemes eltennünk a telefonunkat (talán sok esetben az lenne a legjobb, ha nem is vinnénk magunkkal), és a kutyára, valamint a vele töltött közös időre koncentrálni.

A PETA elnöke ezeken kívül azt javasolja, hogy ne nyakörvet, hanem inkább hámot használjunk, mert az előbbi számos problémát okozhat - főleg akkor, ha szorítja vagy szúrja a kutya nyakát.

Forrás: nypost.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra