A kutyák ezért nyalogatják az arcunkat

Alighanem minden kutyatartó jól ismeri, hogy a kedvencek olykor hajlamosak megnyalni a gazdi arcát. Lássuk, mi állhat az ember számára talán különösnek ható viselkedés hátterében.

A nyalogatással rendszerint kommunikálni próbálnak az ebek. Már kölyökként megtanulják anyjuktól és az alomban élő társaktól, hogyan fejezhetik ki ilyen módon a szeretetüket, erősítve ezáltal a családi kötelékeket. Amennyiben tehát a kutya gazdája arcát nyalogatja, úgy elsősorban a szeretetét és ragaszkodását mutatja ki, egyszersmind erősítve az emberhez fűződő kapcsolatát. Emellett előfordulhat az is, hogy így ismeri el a gazdi dominanciáját. A kutyák ösztönszerűen követik azokat a szabályokat, amelyek egy falkában vonatkoznának rájuk. A vadonban a fajtársak pofájának nyalogatása a tisztelet és az alárendeltség kifejezésének eszköze is lehet a falkavezér felé.

Ugyancsak kifejezhet a nyalogatás éhséget. A kölykök azért is nyalogatják anyjuk száját, hogy így stimulálják a félig megemésztett táplálék felöklendezését, amit aztán megehetnek. Így állnak át ugyanis az anyatejről a szilárd táplálékra. A megszokás persze később is fennmarad, azaz nem ritka, hogy kedvencünk etetési idő környékén kezd el nyalogatni, jelezve, hogy már szívesen hozzálátna az ebédjéhez vagy vacsorájához.

A nyalogatás révén gyakran szeretetüket fejezik ki a kutyák
A nyalogatás révén gyakran szeretetüket fejezik ki a kutyák. Fotó: iStock

Fontos megjegyezni, hogy a kutyák nagyon szoros kapcsolatot ápolnak gazdájukkal, így a gondoskodásra is él bennük bizonyos hajlam. Először is mindig kíváncsiak arra, milyen érzelmeket él át aktuálisan a gazdi. Orrukban és szájukban speciális receptorok találhatók, amik segítségével képesek felismerni és értelmezni az emberi izzadtság bizonyos molekuláit. Megeshet tehát, hogy azért nyalogatják az arcunkat, mert így próbálják kideríteni, hogy éppen boldognak vagy stresszesnek érezzük-e magunkat. Másfelől pedig előfordulhat, hogy egyszerűen csak tisztogatni próbálják az embert, ahogy teszik azt saját magukkal vagy alomtársaikkal is.

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a nyalogatás hátterében nem kizárólag kommunikációs célok húzódhatnak meg. Előfordulhat, hogy az eb csupán élvezi az emberi izzadtság sós ízét. Ezen felül a nyalogatás hatására endorfin szabadul fel az állatok szervezetében, komfort- és biztonságérzetet nyújtva számukra. Magyarán olykor azért is viselkedhet így kedvencünk, mert egész egyszerűen jól esik neki.

Kell-e tartani a kutya nyálától?

Milyen betegségeket kaphatunk el a házi kedvencektől? Részletek itt.

Általában véve elmondható, hogy egészséges gyermekekre és felnőttekre nézve egészen minimális veszélyt hordoz magában, ha megnyalja őket egy kutya. Problémát elsősorban egy olyan baktérium, a Capnocytophaga canimorsus okozhat, amely mind az ebek, mind a macskák nyálában természetesen előfordul. A fertőzéshez ugyanakkor szükséges, hogy a kórokozó valahogyan bejusson a véráramba. Ez megtörténhet úgy, ha az állat egy nyílt bőrsérülést nyal meg, továbbá akkor, ha megharapja az embert. A fertőzés rizikója elsősorban legyengült immunrendszerű személyeknél magas, így például cukorbetegeknél, rákbetegeknél, alkoholfüggőknél, nem kezelt HIV-fertőzötteknél , illetve azoknál, akiknek eltávolították a lépét.

Önmagában az, hogy a kutya nyála kontaktusba kerül a bőrünkkel, még nem jelent kifejezett veszélyt, különösen, ha az érintkezés után azonnal megmosakszunk. Az említett baktériumfaj mellett ugyanakkor más mikrobák, paraziták is jelen lehetnek a kutya nyálában, így összességében az sem szerencsés, ha a szánkat, orrunkat vagy szemünket nyalja meg az állat. Jobb, ha elkerüljük az ilyen helyzeteket.

Hogyan szoktassuk le a kutyát a nyalogatásról?

Változó, hogy a gazdik miként viszonyulnak ehhez a viselkedéshez. Vannak, akiket nagyon bosszant kedvencük folytonos nyalakodása, és bár tréningezés segítségével valamelyest visszaszorítható a rossz berögződés, azt nem szabad elfelejteni, hogy az állat ösztönösen cselekszik ilyen esetekben. A kutyatartóktól is türelmet igényel tehát az eb leszoktatása, valamint hasznos lehet kutyaoktató segítségét kérni a cél elérése érdekében. Emellett akad néhány olyan megelőző lépés, amelyet mindenképpen fontos megtenni saját és kedvencünk egészségének megóvása érdekében:

  • gondoskodjunk az állat rendszeres féregtelenítéséről;
  • a kutyával való játék után mindig mossunk alaposan kezet;
  • ellenőrizzük rendszeresen, hogy nem hordoz-e az eb bolhát, kullancsot.

Forrás: pets.thenest.com ; cdc.gov ; petmd.com ; mnn.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra