Koronavírus: elkészült az első vakcina állatoknak

Oroszországban bejegyezték az első olyan COVID-19 vakcinát, amelyet célzottan állatoknak fejlesztettek ki.

A járvány kitörése óta ismert, hogy a koronavírust nemcsak az emberek, de az állatok is elkaphatják, így az ő védelmükre is szükség lehet a kórokozó megfékezéséhez. Ebben jelet nagy előrelépést az Oroszországban kifejlesztett Carnivac-Cov nevű készítmény, amely specifikusan állatok oltására készült - írja az Iflscience .

Koronavírus: ezekre az állatokra veszélyes Kutatók próbálták kideríteni azt, hogy a vírus miért jelent nagyobb veszélyt bizonyos csoportokra, és miért csak néhány állatra terjedhet át. Kattintson a részletekért!

Az emberek egészségét is védheti az állatok oltása

A vakcina preklinikai vizsgálata 2020 augusztusában kezdődött, amelybe 130 nyércet, 130 macskát, 130 kutyát és 130 görényt vontak be, majd októberben további kísérleteket folytattak macskák, kutyák és néhány más emlősállat bevonásával. A közlemény szerint a tesztek minden szempontból sikeresen zárultak, a vizsgált állatok mindegyikében kimutatták az oltás hatására termelődő antitesteket. A kutatásról azonban nem hoztak nyilvánosságra részletesebb adatokat.

Az orosz Szövetségi Állat-egészségügyi Központ (FGBI) közleménye szerint az oltóanyag már készen áll a tömeggyártásra, a jelenlegi kapacitásokkal napi 10 ezer adag készülhet belőle.

A tervek szerint a Carnivac-Cov kereskedelmi forgalomba kerülhet az országban, az állatok védettségét biztosító két adag csupán 588 rubelbe, vagyis nagyjából 2300 forintba kerül majd.

Az állatokat is olthatják COVID-19 vakcinákkal. Fotó: Getty Images
Az állatokat is olthatják COVID-19 vakcinákkal. Fotó: Getty Images

Nem csak Oroszországban kísérleteznek azonban az állatok koronavírus elleni vakcinázásával. Az amerikai San Diego Állatkert számos majmát oltották be a közelmúltban a COVID-19 elleni oltóanyaggal egy kísérlet részeként. Az itt használt vakcinát, amelyet a Zoetis nevű amerikai gyógyszeripari cég fejlesztett ki, egyelőre nem engedélyezték állatok tömeges oltására, és az sem egyértelmű, hogy a termék forgalomba kerülhet-e a közeljövőben.

Számos különböző állat fertőződött meg SARS-CoV-2-vel világszerte, a hatóságok 115 macska, 81 kutya, 27 fogságban tartott nagymacska és legalább 3 fogságban tartott gorilla szervezetében egyértelműen kimutatták a vírus jelenlétét. Viszont nagyon ritkán jelentették csak azt, hogy a háziállatok súlyosan megbetegednének a fertőzésben, és a tudósok szerint az emberhez legközelebb álló kutyák és macskák sem játszanak fontos szerepet a vírus terjedésében.

Az állatok vakcinázásának az emberek egészsége szempontjából is komoly haszna lehet, hiszen a vírus a fajokat átugorva gyorsabban mutálódhat, így olyan, veszélyesebb variánsok kezdhetnek terjedni, amelyek ellen a jelenleg kifejlesztett vakcinák talán kevésbé hatékonyak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra