Ilyen valóságshow még nem volt

Újabb innovatív, ismeretterjesztő és szemléletformáló projektet indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Túlélő tojások című valóságshow a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet.

A Túlélő tojások az első olyan valóságshow, amelynek állatok a főszereplői. A program célja a felelős álattartás hangsúlyozása, illetve az állatajándékozás megelőzése - közölte oldalán a Nébih.

Így indult a valóságshow

Az élő közvetítés március 27-én délután 4 órakor indult. A "beköltőző show" során a szakemberei nyolc ellenőrzött és megfelelően előkészített tyúktojást helyeztek egy automata keltetőbe. Ezt követően beállították a keltetéshez szükséges ideális körülményeket, többek között a megfelelő hőfokot és páratartalmat. A tojások több különböző fajtájú tyúktól származnak, ám azonos keltetési feltételeket igényelnek.

csibe, kiscsibe, csirke, tyúk, tojás, keltetés, kikelés, Nébih, felelős állatartás, húsvét
A kiscsibék valóban aranyosak, de nem ajándéknak valók. Fotó: 123rf

A keltetés március 28-án hajnali 3-kor kezdődött, amelyet napi 24 órában, élőben követhetnek az érdeklődők a Nébih YouTube csatornáján, illetve a hivatal Szabad a gazdi és az Ételt csak okosan! kampányának weboldalain.

Fontos kérdésekre kaphatunk választ

A keltető berendezés önműködő, így a tojások forgatása nem igényel emberi beavatkozást. Ettől függetlenül mindennap ellenőrzik a tojásokat. A közvetítés alatt a Nébih állatorvos és állattenyésztő szakemberei számos hasznos információt osztanak meg a tojások fejlődéséről, valamint a felelős állattartás fontosságáról.

A Men's Health munkatársa kipróbálta, mi történik, ha egy héten át mindennap megeszik három tojást a nap kezdetén. Ha kíváncsi a tapasztalataira, kattintson ide!

A nézők megtudhatják többek között, hogy mi az a "kártojás", mi a különbség a tojás és a "szemes tojás" között, vagy hogy a záptojás valóban képes-e felrobbanni, komoly kárt okozva ezzel. Ezek mellett arra is választ kaphatunk, hogy a 8 tojásból statisztikailag mennyi fog kikelni.

A nézők is résztvevővé válhatnak

A program szerves része lesz a közönség bevonása is. A nézők nevezhetik el a tojásokat, illetve az abból kikelő kiscsibéket, de megtippelhetik a csibék nemét is, vagy izgulhatnak, hogy melyik tojás kel ki elsőnek. Emellett az érdeklődők kvízjátékokat játszhatnak és szavazhatnak a Szabad a gazdi Facebook oldalán is.

Az állattenyésztési tapasztalatok szerint a tojások egy része nem fog kikelni, a kikelt kiscsibéket viszont a hivatal egy gondos gazdánál helyezi el. A Nébih a projektet kifejezetten húsvétra időzítette, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, valamint arra, hogy élő állat helyett válasszunk inkább más ajándékot húsvétra. Az első kikelés várható ideje április 16-a vagy 17-e.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra