Így fertőz meg a házikedvencünk

Szeretgetjük, nap mint nap simogatjuk őket, érintkezünk velük, miközben számtalan veszély leselkedik ránk.

Megfertőzhetnek a házikedvenceink?

Kedvtelésből tartott házikedvencek, húsukért nevelt haszonállatok, vagy éppen olyanok, akiket tenyésztésre vásároltak. Szeretgetjük, simogatjuk őket, folyamatosan érintkezünk velük, miközben számtalan veszély leselkedhet ránk - erre hívja fel a figyelmet az RTL Klub Híradója :

Állati vírus ölt embert

A csatorna riportja kitér arra az esetre is, amikor a közelmúltban egy csak állatoknál ismert vírusos megbetegedésben halt meg három ember Németországban.

A Házipatika.com 2018. március 28-án számolt be róla, hogy a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) és a Friedrich Loeffler állategészségügyi intézet (FLI) adatai szerint valószínűleg az úgynevezett klasszikus bornavírus (BoDV-1) okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást három betegnél. Ketten szervátültetésen estek át, és ugyanattól a donortól kaptak szervet. A BoDV-1 által okozott gyulladás a műtét után lépett fel, és a betegek halálával végződött.

Később a szervátültetéses esetektől függetlenül egy harmadik embernél is kimutatták, hogy minden bizonnyal a BoDV-1 okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást.

Betegségek, melyeket állatainktól kaphatunk el Betegségeket nem csak az embertársainktól, hanem a körülöttünk lévő állatoktól is gyakran elkaphatunk - például a következőket is .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra