Környezetbarát termékekre szavaznak a magyarok

A magyar vásárlók többsége előnyben részesíti a környezetbarát termékeket, főképp a fiataloknál fontos szempont a fenntarthatóság - derült ki a Reacty Digital Kft. felméréséből.

A Reacty Digital Kft. felmérése 500 felnőtt bevonásával készült 2021. augusztus 23. és szeptember 14. között. A vizsgálat nem, életkor és régió szerint reprezentatív.

A kereskedelmi szolgáltató vizsgálata alapján a megkérdezettek 56 százaléka hajlandó a tartósabb terméket választani akkor is, ha drágább. Csaknem ugyanennyi, 54 százalék mondta, hogy az élet minden területén törekszik a környezettudatosságra.

Az eredmények ugyanakkor arra is rámutattak, hogy mindössze 12 százalék mond le a vásárlásról, ha nem tartja a kiszemelt árut környezetbarátnak - a 30 év alatti felnőttek körében valamivel magasabb, 22 százalék ez az arány. Visszatartó erő lehet egyébként, ha nincs elég információjuk a termékről, vagy túl messziről érkezne.

Az adatok alapján a Reacty Digital Kft. úgy véli, hogy az internetes áruházaknak is figyelembe kell venniük a fiatalok elvárását. Javasolják a többi között a környezettudatos csomagolást és szállítást, de azt is, hogy ezt a felületeiken is hirdessék, mert a vásárlók többsége szerintük értékelni fogja ezt.

A legjobb környezetbarát élelmiszer-alternatívák A környezetvédelem egyre többeknek lesz szívügye, de sokan nem tudják, hogy hol kezdjék a változtatásokat az életmódjukban. Az egyik lehetőség, hogy az étkezésünket próbáljuk kicsit megreformálni annak érdekében, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra