Kiderült, mennyi vizet lopnak el évente

A klímaváltozás miatt már így is globális probléma a vízhiány, ezt pedig csak súlyosbítja, hogy rengetegen - főleg a mezőgazdaság területén - illegálisan szerzik a vizet.

A víz alapvető fontosságú létezésünkhöz és a gazdaság működéséhez is, nélküle nincs fejlődés. Világszerte azonban gyerekek milliói nem tudnak hozzáférni tiszta vízhez, ami miatt veszélyben van az életük. A UNICEF figyelmeztetése szerint a világon 2040-re minden negyedik gyerek, azaz nagyjából 600 millió kiskorú olyan térségben fog élni, ahol a vízforrások "rendkívül szűkösek" - ha nem teszünk valamit. A Föld vízkészletének megőrzése tehát fontos feladat, éppen ezért aggasztó, hogy egy új, nemzetközi kutatás szerint, amit a The Guardian ismertetett, a világ víztartalékainak 30-50 százalékát minden évben ellopják.

Klímavészhelyzet: ketyeg az óra Száz másodperccel áll éjfél előtt a végítélet képzeletbeli órája. Egy nemzetközi tudóscsoport ugyanis 20 másodperccel közelebb vitte éjfélhez a mutatót a klímaváltozás és egy atomháború veszélye miatt. Részletek itt.

Ezt az adatot az Interpol számításaira alapozták, és azt vizsgálták, milyen okok vezetnek az ilyen nagy mértékű vízlopáshoz. Három esettanulmányt készítettek: az ausztrál gyapotmezőkről, az amerikai kender-, és a spanyol eperültetvényekről, mert úgy találták, hogy a mezőgazdaságban a fejlett országokban is lopnak a vízkészletekből. Ennek oka többtényezős, a társadalom beállítottságában, a szabályozás nem megfelelő kereteiben és a jövőt illető bizonytalanságban gyökeredzik.

Mesterséges tavak a mezőgazdaság szükségleteinek ellátására Ausztráliában. Fotó: Getty Images
Mesterséges tavak a mezőgazdaság szükségleteinek ellátására Ausztráliában. Fotó: Getty Images

Kutatási modelljük azt mutatta, hogy ahol a helyi szervek kellően szigorúan lépnek fel, ott kisebb a vízlopás mértéke. Tehát nem kizárólag azok az egyének felelősek a vízkészlet aggasztó mértékű apadásáért, akik illegálisan vesznek el belőle, hanem az egyes kormányok is, akik nem hoznak megfelelő intézkedéseket. Mindazonáltal nemcsak fokozottabb ellenőrzésre lenne szükség, hanem kifejleszteni és alkalmazni olyan technológiákat, amelyekkel környezetbarát, gazdaságos módon lehetne biztosítani az öntözővizet .

"Amíg a gazdák aggódnak, hogy kevés víz jut a terményük öntözésére, a víz fogyasztói ára pedig magasabb, mint a lopásért kiszabott büntetés összege, addig élni fognak a lopás lehetőségével" - fogalmazott Adam Loch, az ausztrál Adelaide-i Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra