Kiderült, a rossz levegő így hat a testsúlyra

A szennyezett levegő belélegzése károsítja a bélbaktériumokat, ezáltal fokozza a túlsúly, a cukorbetegség, valamint a gyomor- és bélbajok és más krónikus betegségek kialakulásának kockázatát - állítják a Coloradói Egyetem kutatói.

A világ 100 legszennyezettebb levegőjű városából 99 Ázsiában található. Részletek itt.

A bélrendszer rengeteg baktérium otthonául szolgál. Ez a bélmikrobiom, vagyis az itt élő számtalan mikroorganizmus összessége, amely segíti az emésztést és kölcsönhatásban van az immunrendszerrel. A gáznemű, szennyező ózon különösen veszélyes, a tanulmány szerint ugyanis azon fiatal felnőttek esetében, akik több ózonnal érintkeznek, kisebb a mikrobiom diverzitása, valamilyen több olyan baktériumfaj él a szervezetükben, amelyek a túlsúllyal és különféle megbetegedésekkel állnak összefüggésben.

Többféle betegség oka lehet a szennyezett levegő

"Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a légszennyező anyagok egész sor egészségügyi hatással bírnak" - mondta el Tanya Alderete, a tanulmány vezető szerzője, utalva azokra a tanulmányokra, melyek a szmogot összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesszel, az elhízással és a gyulladásos bélbetegségekkel. A szakértő szerint kutatásuk eredményei arra utalnak, hogy a bélben bekövetkező változások idézik elő a betegségeket.

A légszennyezettség, különös tekintettel az ózonra, károsíthatja a bélflórát
A légszennyezettség, különös tekintettel az ózonra, károsíthatja a bélflórát

A tanulmány nem is lehetne aktuálisabb: az amerikai városok levegőjének minősége több évtizednyi javulás után ismét romlani kezdett. Az ország több állama - Kalifornia, Texas, Illinois, Connecticut, Indiana, New Jersey, New York és Wisconsin - régióit is büntetéssel sújtották a túl magas ózonszint miatt, mivel nem tartják be az országosan előírt határértékeket. Egy, e hónapban megjelent tanulmány szerint pedig világszerte 8,8 millió embert öl meg évente a szennyezett levegő, többet, mint a dohányzás vagy a háborúk.

Az ózon a legkárosabb

Alderete korábbi kutatásai szerint a légszennyezettség hatására romlik a test vércukorszint-szabályozó képessége, egyben kihatással van a testsúly alakulására. Más tanulmányok szerint azokon a napokon, amelyeken magas a levegő szennyezettségének mértéke, megnövekszik a kórházakba bél- és gyomorproblémák miatt érkezők száma.

Annak kiderítéséhez, hogy mi zajlik a bélrendszerben, Alderete kutatócsapata a legfejlettebb genomszekvenálási módszerekkel elemezte mintegy száz fiatal felnőtt székletmintáját Dél-Kaliforniában. A tudósok elemezték az érintettek lakcíme közelében lévő levegőmegfigyelő állomások adatait is, ebből kalkulálták ki, hogy a vizsgálatot megelőző egy évben milyen mennyiségű ózonnak, finomrészecskének és a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkező, mérgező dinitrogén-oxidnak voltak kitéve.

Mint kiderült, a vizsgált szennyezőanyagok közül az ózonnak van a legnagyobb hatása a bélrendszerre: azok bélrendszerében, akik nagyobb mértékű ózonnak voltak kitéve, kisebb baktériumvariáció élt. "Ez nagyon fontos, mivel a csökkent baktériumdiverzitás összeköthető a túlsúllyal és a 2-es típusú diabétesszel" - jegyezte meg Alderete. Az egyik speciális baktériumfaj, a Bacteroides caecimuris viszont nagyobb mennyiségben található meg az ózont nagyobb mértékben belélegzők beleiben. Ennek a baktériumnak az elszaporodása több kutatás szerint is összefüggésbe hozható a túlsúllyal.

Összességében 128 baktériumfajt találtak, melyre negatív hatással van az ózon. Néhány például az inzulinkiválasztásra van hatással - ez a hormon juttatja el a cukrot az izmokhoz. Más baktériumfajok metabolitokat termelnek, például zsírsavakat, amelyek elősegítik a bélgát integritásának fenntartását és megakadályozzák a gyulladást.

A tanulmány az Environment International című tudományos lapban jelent.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +30 °C
Minimum: +11, +16 °C

Délelőtt a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhk is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. Délután a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett időnként megnövekszik a felhőzet, elvétve egy-egy zápor kialakulása sem zárható ki. A szél napközben mérsékelt nyugati lesz. Hajnalban 11, 16 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 25, 30 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció