Ijesztő, mennyi madár tűnt el a rétekről

A madarak 40 százaléka eltűnt a szántóföldekről és rétekről 1998 óta - közölte a BirdLife Austria állatvédő szervezet.

Sokkal kevesebb madár élhet a Földön, mint amiről a korábbi becslések szóltak. Részletek itt.

A virágzó mezők késleltetett kaszálása biztosíthatná a túlélést az érintett fajok számára - vélik a madárvédők. Korábban ez a bodzavirágzás idején kezdődött, az intenzív mezőgazdálkodás és tejtermelés miatt azonban a lehető legkorábbi kaszálás vált gyakorlattá. Ez a réti madarak kihalásának fő oka. A szakértők közlése szerint 61 százalékkal kevesebb rozsdás csukot (Saxicola rubetra), 48 százalékkal kevesebb erdei pityert (Anthus trivialis) és 34 százalékkal kevesebb citromsármányt (Emberiza citrinella) számoltak össze.

A többi között a rozsdás csukok előfordulása is visszaesett a réteken, szántóföldeken
A többi között a rozsdás csukok előfordulása is visszaesett a réteken, szántóföldeken. Fotó: Getty Images

"A réti és mezei madarak éppen fészkeiket építik vagy már utódaikat nevelik. A korai kaszálás okozhatja egyrészt a tojó halálát, amely a költés alatt csak az utolsó pillanatban hagyja el a fészket, másrészt a fiókák halálát is, amelyek még nem röpképesek" - mondta el Katharina Bergmüller, az állatvédő szervezet osztrák tagintézményének munkatársa. Ugyanakkor az erőteljes trágyázás és a réti virágok felmagzásának elmaradása a biodiverzitás csökkenéséhez, végeredményben a virágok, rovarok és madarak kihalásához vezet. "A kaszálás legalább június 15. utánra való halasztása vagy a két kaszálás között legalább tízhetes szünet biztosítása alapfeltétele a faji sokszínűség visszanyerésének" - mondta Bergmüller.

A szakértő szerint az állatvilágnak tíz százaléknyi természetes területre, például legelőkre és bozótosokra van szüksége, emellett a zöld területeket évente legfeljebb két-háromszor szabad kaszálni. Az Európai Unió közös agrárpolitikai stratégiai tervének jelenlegi tervezete csupán 7 százaléknyi területre ígér javulást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra