Ez a titka az energiafogyasztás csökkentésének

Az elmúlt kilenc évben az EnergiaKözösségek versenyében részt vevő háztartások átlagos energiamegtakarítása 7-10 százalék között mozgott, de az igazán elkötelezettek 15-30 százalékot is csökkenteni tudtak előző évi fogyasztásukhoz képest. Mindezt a mindennapi tudatos energiahasználattal, és nem beruházással érték el - közölte a versenyt szervező GreenDependent Intézet.

Tippek, amelyekkel zöldebbé tehetjük a háztartásunkat.

Az EnergiaKözösségek program 2011-ben indult. Célja, hogy a háztartások és a családok megértsék, milyen hatással van az életükre a klímaváltozás, és ők mit tehetnek ezen hatások mérséklése érdekében. A résztvevőktől nem beruházásokat (például szigetelés, nyílászárók cseréje) várnak el, hanem életmódjuk, saját szokásaik megváltoztatását. Ilyen például, hogy a fűtést 23-24 fok helyett 20-21 fokra állítsák, vagy 60-ról 40 Celsius-fokra csökkentsék a mosásnál a víz hőmérsékletét.

Odafigyeléssel jelentősen csökkenthető az energiafogyasztás.
Odafigyeléssel jelentősen csökkenthető az energiafogyasztás. Fotó: Getty Images

Közösségek versenyeznek

Az EnergiaKözösségek versenyében önkéntes koordinátorok szervezik meg családjukból, barátaikból, kollégáikból azokat az 5-7 háztartásból álló közösségeket, akik a megmérettetés ideje alatt, december 1-jétől április végéig kreatív feladatok segítségével, tudatossággal, szokásaik megváltoztatásával energiafelhasználásuk csökkentésére törekszenek - mondta el Vadovics Edina, a GreenDependent Intézet szakmai vezetője.

A GreenDependent egy több mint 10 éve működő nonprofit közhasznú szervezet, amelynek fő küldetése a fenntartható életmód terjesztése, illetve az, hogy segítsen az egyéneknek, háztartásoknak, közösségeknek minél zöldebben élni.

A verseny alatt a résztvevőknek minden hónap elején le kell olvasniuk mérőóráikat (víz, gáz, villany), hogy mérni tudják energiafelhasználásuk csökkenését az előző év azonos időszakához képest. A mérések eredményei és a versenyben kapott feladatok, kihívások teljesítése alapján értékelik a résztvevők munkáját és hirdetnek eredményt a számukra.

A koordinátorok az ország minden részéből, így például Budapestről és a környékéről, Nyíregyházáról, Győrből és Pécsről is érkeztek. Eddig 25-en jelentkeztek, akiknek a képzését a GreenDependent Intézet már elkezdte, de továbbra is várják az érdeklődők regisztrációját a www.energiakozossegek.hu oldalon - tájékoztatott Vadovics Edina.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra