Ennyi műanyagról kell lemondanunk évente

Évi 15 ezer tonnányi egyszer használatos műanyagot - egyebek mellett ételtartó dobozokat, poharakat és zacskókat - kell kiváltani környezetbarátabb termékkel Magyarországon a július 1-jétől hatályos kormányrendelet alapján - ismertette a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ).

Két éve, amikor biztossá vált, hogy idén Magyarországnak is át kell ültetnie jogrendszerébe egyes egyszer használatos műanyagok uniós tilalmát , az érintett termékek volumene még évi 10 ezer tonna alatt volt. Ez azonban tavaly 15 ezer tonnára emelkedett, a koronavírus-járvány miatt ugyanis jóval több elviteles ételdobozt, műanyagpoharat és zacskót használtak - mutatott rá a CSAOSZ. A csomagolószakma érdekképviselete piaci forrásból úgy tudja, a megfelelő alternatívák megtalálása már zajlik, és olyanok is a műanyagot helyettesítő termékek gyártásába kezdtek, akik korábban egészen mással foglalkoztak.

egyszer használatos műanyag, környezetvédelem, klímavédelem
A műanyag evőeszközök is tiltólistára kerültek. Fotó: Getty Images

Az átállás már korábban elkezdődött

Bár a rendelet még most is szül némi bizonytalanságot az iparágban, a statisztikák azt jelzik, hogy az átállás már tavaly megkezdődött. A korábban éves szinten mintegy 15 százalékkal növekvő hazai műanyag csomagolóanyag-felhasználás értéke (ebbe nem csak a tiltás alá eső termékek számítanak bele) 2020-ban 288 milliárd forintról 268 milliárdra, azaz 7 százalékkal csökkent - fejtette ki Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára. Úgy véli, egyelőre átmeneti időszak figyelhető meg az érintett szektorokban - például a gyorsétkezdékben, az étel-házhozszállításban és az italautomatáknál -, júliusig ugyanis sokan legalább egy évre elegendő készletet halmoztak fel a rendeletben szereplő műanyag termékekből.

Előtérbe kerülnek a környezetbarát termékek

Évente ennyi PET-palackot dobunk ki - kattintson!

A kormány tavaly februárban hirdette ki a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amely idén július elsejétől tiltja az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát. A hónap elejétől tilos egyebek mellett műanyag fültisztító pálcikát, evőeszközt, tányért, szívószálat és italkeverő pálcikát forgalomba hozni. A korábban felhalmozott készleteket viszont a rendelet szerint még fel lehet használni.

A tiltásokkal azt a célt szeretnék elősegíteni, hogy Magyarországon egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék igénybe a fogyasztók. A tilalommal érintett egyszer használatos műanyag termékeket gyártó cégek egyébként 2020-ban 10 milliárd forint támogatást kaptak a technológiaváltáshoz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra