"A világ jövője mától valamivel rózsásabban hat"

Az ENSZ emberi jogként ismerte el a tiszta és egészséges környezethez való jogot a Glasgow-ban, október 31. és november 12. között sorra kerülő COP26 klímakonferencia előtt.

A határozatot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pénteken fogadta el Genfben: a 47 fős testületben 43 támogató szavazattal négy állam, Oroszország, Kína, India, Japán tartózkodása mellett. Oroszország azzal érvelt, hogy a környezetvédelmi és klímavédelmi kérdésekkel más ENSZ-szervek foglalkoznak. Kiemelendő, hogy a kormányközi testület határozatai bár erkölcsi szempontból mérvadók, nem bírnak kötelező erővel - mindemellett szigorúbb szabályozások alapjául szolgálhatnak.

Emberi jogként ismerték el a tiszta környezethez való jogot.
Emberi jogként ismerték el a tiszta környezethez való jogot. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Történelmi áttörés

A jövő diétája: flexitarian Így tehetünk jót saját egészségünknek és a bolygónak is.

David Boyd, a világszervezet emberi jogokért és környezetvédelemért felelős különleges jelentéstevője történelmi áttörésről beszélt a pénteki határozat kapcsán. "A világ jövője mától valamivel rózsásabban hat" - vélekedett a diplomata.

A határozat elfogadását követően az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának üléstermében percekig tapsoltak a jelenlévők. A testület egyben létrehozta a klímavédelmi különleges jelentéstevő tisztségét is, akinek rendszeres beszámolókat kell adnia az illetékességébe tartozó területen elért eredményekről.

Az Emberi Jogi Tanács egyébként az ENSZ egyik kormányközi testülete, amelynek létrehozásáról a közgyűlés - az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának utódjaként - 2006. március 15-én döntött. A tanácsban helyet foglaló 47 állam képviselőjének feladata az emberi jogok védelme, e jogok megsértése elleni fellépés, illetve az ezzel kapcsolatos ajánlások megfogalmazása. Tagjait az ENSZ közgyűlésében három évre választják meg a világ különböző térségeiből, biztosítva a régiók arányos képviseletét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra