A vártnál kisebb hatása volt a kijárási korlátozásoknak

Kevés hatással volt a klímaváltozásra a légszennyezés csökkenése és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak drámai visszaesése, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására világszerte elrendelt kijárási korlátozások miatt következett be - mutatták ki a Leedsi Egyetem kutatói.

A nemrég megjelent új tanulmányban Piers Forster, a Leedsi Egyetem kutatója munkatársaival együtt azt vizsgálta, hogyan változott 10 különböző üvegházhatású gáz és légszennyező anyag mennyisége a koronavírus-járvány hatására 2020 februárja és júniusa között 123 országban. Arra jutottak, hogy a legnagyobb mértékű visszaesés áprilisban volt: akkor a szén-dioxid, a nitrogén-oxidok és más gázok kibocsátása világszerte 10-30 százalékkal csökkent, többnyire a szárazföldi közlekedés visszaesésének következtében.

Megkongatta a vészharangokat Bill Gates, a Microsoft társalapítója. Az amerikai üzletember szerint a koronavírus-járvány valóban borzalmas, ám egy még ennél is súlyosabb és pusztítóbb válság vár az emberiségre a közeljövőben. További részletekért kattintson ide!

A tanulmány azonban rávilágít arra, hogy egyes gázok kiiktatják egymás hatását a melegedés tekintetében. A közlekedésből származó nitrogén-oxidok normális esetben melegítik a légkört. Mennyiségük az új típusú koronavírus megfékezése érdekében bevezetett korlátozások miatt 30 százalékkal csökkent, miközben a főként a szén égetéséből származó szulfur-dioxid mennyisége is visszaesett. Ez utóbbi gáz viszont segíti az aeroszolok kialakulását, amelyek visszaverik a napfényt az űrbe, ezáltal hűtik a bolygót. Ez a kiegyenlítődés pedig - azzal együtt, hogy a járványügyi intézkedések csak ideiglenesek - azt jelenti, hogy ennek az időszaknak a hatása 2030-ra már alig lesz érezhető.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus kijárási korlátozások, koronavírus hatása, koronavírus klímaváltozás, klímaváltozás, globális felmelegedés, károsanyag-kibocsátás
A vártnál kisebb hatása volt a kijárási korlátozásoknak. Fotó: Getty Images

Az átmeneti intézkedések nem sokat segítenek

"Bár az ideiglenes változások segíthetnek valamennyire, a szén-dioxidot állandó jelleggel kell csökkenteni a globális felmelegedés megakadályozása érdekében" - mondta Piers Forster. Hozzátette, hogy a szén-dioxid sokáig megmarad a légkörben, ezért hatékonyan, hosszú időre nullára kell csökkenteni kibocsátását, hogy az elmúlt évtizedek kibocsátásának hatása megszűnjön.

A tanulmány társszerzője, Harriet Forster hangsúlyozta, hogy bár a jelenlegi hatások nem tartanak sokáig, ez kiváló lehetőség a kormányoknak arra, hogy elindítsák a változást és befektessenek a zöld iparágakba. A kutatók szerint, ha az országok közlekedése visszaáll a koronavírus -járvány előtti szintre, és ezen idő alatt a fosszilis üzemanyagokba fektetnek, nagy valószínűséggel már 2050-re meghaladja a 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés mértéke. Ha viszont a közlekedés helyreállítása többnyire zöld módszerekkel, vagyis a fosszilis energiák kiiktatásával zajlik, és a globális gázkibocsátás mértékét 2050-re nettó nullára csökkentik, akkor 55 százaléknyi az esélyünk arra, hogy a globális felmelegedést sikerül 1,5 Celsius-fok alatt tartani az évszázad közepéig.

A japán okosmaszk több nyelvű kommunikációt tesz lehetővé - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra