A húsfogyasztás kevésbé ismert veszélye

A hústermelés felelős az élelmiszeriparban keletkező üvegházhatású gázok 60 százalékáért egy amerikai kutatás szerint.

Hústermelés során világszerte 28-szor annyi üvegházhatású gáz kerül a légkörbe, mint növénytermesztés közben, ráadásul a legtöbb gabonát a vágóállatok etetésére termesztik - mutatott rá az Illinois-i Egyetem tudósainak tanulmánya. Az eredmények szerint a globális élelmiszertermelés az emberi tevékenység okozta üvegházhatású gázkibocsátás egyharmadáért felel. Korábban az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) úgy becsülte, hogy az összes kibocsátás mintegy 14 százalékát okozza a hús- és tejtermelés. Az új, nagyszabású tanulmány szerint az állatok húsának hasznosítása kétszer nagyobb környezetszennyezést okoz, mint a növényi eredetű élelmiszerek előállítása.

Egy friss kutatás szerint a hústermelés felelős a mezőgazdasági üvegházhatásúgáz-kibocsátás többségéért

Egy friss kutatás szerint a hústermelés felelős a mezőgazdasági üvegházhatásúgáz-kibocsátás többségéért.

Fotó: Getty Images

Új-zélandi és német kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat. A különös kísérlet célja a környezet és az éghajlat védelme.

A kutatás megállapította, hogy az élelmiszertermelés teljes rendszere, például a mezőgazdasági gépek használata, a műtrágya-permetezés és a termékek szállítása évente 17,3 milliárd tonna üvegházhatású gáz kibocsátásával jár. Ez több mint kétszerese az Egyesült Államok teljes károsanyag-kibocsátásának, és az összes globális kibocsátás 35 százalékát teszi ki. Atul Jain, az Illinois-i Egyetem klímakutatója, a Nature Food című szaklapban megjelent tanulmány társszerzője elmondta, hogy a kibocsátás mértéke számukra is meglepő volt. Kiemelte, mivel a tanulmány az élelmiszertermelés teljes folyamatát átfogja, a politikai döntéshozóknak érdemes felhasználniuk az eredményeket annak kidolgozására, hogyan lehetne az üvegházhatású gázok kibocsátását kordában tartani.

Az állattenyésztés így hat az éghajlatra

A The Guardian által ismertetett kutatás megállapította, hogy a húsukért tenyésztett állatok tartása sokkal rosszabb hatással van az éghajlatra, mint az emberi fogyasztásra szánt gyümölcsök és zöldségek termesztése és feldolgozása, megerősítve a korábbi tanulmányokat a hústermelés, különösen a marhahús előállításának a környezetre gyakorolt óriási hatásáról. A tehenek, sertések és más állatok élelmezési célú felhasználása, valamint a takarmányozás az élelmiszer-termelésből származó összes kibocsátás 57 százalékáért felelős, míg 29 százaléka származik a növényi eredetű élelmiszerek termesztéséből. A fennmaradó rész a termőföld egyéb felhasználásából származik, például a gyapot vagy a gumi termesztéséből. A marhahús önmagában az élelmiszertermelés során keletkező üvegházhatású gázok kibocsátásának negyedéért felelős.

A tanulmány számításai szerint a világ összes termőterületének nagy részét az állatok, nem pedig az emberek etetésére használják. Az állattartás ráadásul az erősen üvegházhatású metán nagy mennyiségű kibocsátásával jár. A tudósok kiszámolták továbbá, hogy egy kilogramm gabona előállítása 2,5 kilogramm üvegházhatású gázkibocsátással jár, míg ugyanennyi marhahús 70 kilogramm üvegházhatású gázt juttat a légkörbe. A kutatók szerint a társadalomnak tudatában kell lennie ennek a jelentős különbségnek az éghajlati válság kezeléséhez.

Az éghajlat védelméért változtatnunk kell étkezésünkön

Jain elmondta, hogy vegetáriánusként kutatását részben az motiválta, hogy szeretett volna tisztában lenni saját karbonlábnyomával. Mint hangsúlyozta, a kutatás célja ugyanakkor nem az volt, hogy rávegyen bárkit étrendje megváltoztatására. Nem akarják ráerőltetni nézőpontjukat másokra, de úgy gondolják: "ha az embereket aggasztja az éghajlatváltozás, akkor komolyan el kellene gondolkodniuk azon, hogy változtassanak étkezési szokásaikon".


A kutatók több mint 200 országból származó adatok alapján olyan adatbázist hoztak létre, amely 171 növény és 16 állati termék egységes kibocsátási profilját tartalmazza. Megállapították, hogy Dél-Amerika az a régió, ahol a legnagyobb az állati eredetű élelmiszerekből származó kibocsátás aránya, ezt követi Dél- és Délkelet-Ázsia, majd Kína. Az élelmiszerekkel kapcsolatos kibocsátások Kínában és Indiában gyorsan nőttek, mivel a növekvő jólét és a kulturális változások miatt ezekben az országokban több fiatal kezdett húsalapú étrendet követni.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
-5, +4 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a ködfoltok feloszlanak, csak kevés felhő lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag