Visszerek megelőzése: tornagyakorlatok, lábtorna

Akár megelőzni szeretnénk a visszereket, akár már a meglévő betegségen enyhíteni, a mozgásnak kiemelkedő szerepe van. Különösen az alsó végtagokat megmozgató sportok lehetnek előnyösek, de az egyszerű tornagyakorlatok is sokat segíthetnek!

A vénás keringésünkre nagy terhet ró az hosszan tartó ülés vagy állás, a változatlan pozíció miatt a lábunk a nap végére könnyen bedagadhat, elnehezülhet, fájhat. Sajnos egy idő után - ha ezeket a figyelmeztető jeleket figyelmen kívül hagyjuk - a visszerek teljesen elveszíthetik a rugalmasságukat, és könnyen visszérgyulladás vagy más súlyos szövődmény alakulhat ki.

A rendszeres mozgásnak, sportnak, tornának nagy szerepe van a betegség megelőzésében, a szövődmények elkerülésében, de még azoknak is érdemes elvégezni a gyakorlatokat, akiknek (még) nincsenek panaszaik, csak szeretnék felfrissíteni a lábaikat.

A mozgás ugyanis nemcsak az izmokat erősíti vagy fogyaszt, de az ereinknek és a kötőszöveteinknek is jót tesz. Segít felpezsdíteni a vérkeringést, ennek köszönhetően több oxigén és tápanyag jut a sejteknek, illetve az erek hatékonyabban szállítják el a sejtektől a salakanyagokat. Így a pangó vér gyorsabban távozik a lábakból, csökken a láb dagadása, a fájdalom és természetesen a súlyosabb következmények megjelenését is lelassíthatjuk vagy megelőzhetjük.

Egy-két gyakorlattal megelőzhetjük a visszerességet

Egy-két gyakorlattal megelőzhetjük a visszerességet

Az ideálisak azok a mozgásformák, melyek az alsó végtagokat mozgatják át: ilyen a séta, az úszás, a kerékpározás, sőt a tánc is! Azonban legyünk óvatosak, a túlzott terhelés legalább olyan káros, mint ha nem csinálunk semmit! Inkább lassan, fokozatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a sporthoz. Az egyszerű gyakorlatsort érdemes minden este elővenni, így könnyíthetünk a lábainkon az egész napos kimerítő munka után!

Feküdjünk a hátunkra, a lábaink legyenek egymás mellett kinyújtva. Kezdjük a térdek összeszorításával, majd ellazításával. Ezután feszítsük le, majd hajlítsuk vissza a lábfejeket (pipa-spicc). A következő gyakorlatnál a lábujjainkat "karmoljuk" be, húzzuk össze, majd nyissuk ki, terpesszük szét. Minden gyakorlatot 5-10 alkalommal ismételjünk meg. Enyhén emeljük fel a lábainkat és körözzünk bokából a lábfejünkkel, legalább 10-10 alkalommal jobbra és balra.

A következő körben húzzuk fel térdbe a lábainkat, majd a bokáinkat egymás mellett tartva nyissuk ki, majd zárjuk vissza a térdeinket, ezt ismételjük meg 5-ször. Ha ezzel kész vagyunk, a térdeinket zárjuk össze és döntsük le jobbra, majd balra (5-5 alkalommal). A klasszikus biciklizés is jót tesz fáradt, elnehezült lábainknak! A következő gyakorlatsort nyújtott lábbal végezzük. Emeljük fel az egyik, majd a másik lábat, és előbb a magasban, majd emelés és visszatevés közben integessünk a lábfejünkkel (ezt 10-10 alkalommal ismételjük meg, a jobb és a bal lábbal egyaránt).

Gyakorlatok ülve

A munkahelyünkön vagy hosszú utazás alkalmával is érdemes egy-két tornagyakorlatot elvégezni. Néhány percet vesznek igénybe, mégis nagyon frissítő hatásuk lehet és a visszérbetegséget is megelőzhetjük a segítségükkel.

Üljünk egyenesen a széken, igyekezzünk minél jobban kihúzni magunkat. A lábainkat emeljük fel a padlóról. Körözzünk a nagylábujjunkkal, a lábfejünket pedig forgassuk kifelé, majd befelé. Legalább tízszer ismételjük! A felemelt lábainkkal biciklizhetünk is fél percet. Ne feledjünk el óránként néhány percre felállni, sétálgatni vagy akár helyben járni!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra