A visszeresség nem kezelhető diétával

A visszeresség egy olyan probléma, amitől nagyon nehéz megszabadulni. Persze mindenki szeretné maga megoldani otthon ezeket a gondokat, és erre sok esetben lehetősége is van, hiszen megfelelő életmóddal a legtöbb kór elkerülhető, vagy éppen orvosolható.

Sajnos azonban – ahogyan azt dr. Sepa György főorvostól, a Trombózisközpont érsebészétől megtudhatjuk – ez a visszerek esetében nem vezet célra.

Sport

A mozgás az ember lételeme kell, hogy legyen. Az olyan betegségeknél azonban, amik a lábakat érintik, illetve befolyásolhatják a teljesítményt, nem mindegy, hogy mivel próbálkozunk. Hiszen a nem megfelelő sport akár káros is lehet.

"Visszerek esetében a fokozott terhelés, erőteljes sportolás nem tesz jót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ilyen problémákkal ne lehetne sportolni, csupán azt, hogy tudni kell mértéket tartani. Az intenzív séta, kocogás, igazán tökéletes mozgásforma az úszás ."

Életmód

Szerencsére az ember nagyon sok esetben maga is tehet a betegségek ellen. A diéta és a megfelelő életmód célravezető, nagyban javíthatja az állapotot. Ám az is igaz, hogy egyes kóroknál sajnos nem használ az életmódváltás.

"Sok betegség esetében segít az, ha az ember megfelelően táplálkozik. Az egészséges életmód, a sok gyümölcs és zöldség természetesen itt is fontos, de sajnos a visszereket tulajdonképpen nem befolyásolja. Az érbetegségek szempontjából az érszűkület esetében mondhatjuk el, hogy a zsíros, koleszterin dús ételek elősegítik azt, ezért ezeket kerülni érdemes, de a visszeresség problémáját sem megelőzni, sem javítani nem tudjuk egyszerű diétával. Ehhez a betegséghez mindenképpen érdemes orvossal konzultálni, és együtt eldönteni, melyik az a kezelési forma, ami a betegnek a legjobb" – mondja dr. Sepa György főorvos, a Trombózisközpont érsebésze.

A biciklizés a visszér ellen is jó

Végleges megoldás

Ennél a betegségnél, ha ténylegesen szeretnénk megszabadulni a kitüremkedő, sajgó erektől , akkor fel kell keresnünk egy orvost, aki segítségünkre lehet.

"Visszeresség esetében a legcélravezetőbb megoldás a műtét. Ezt ma már el lehet végezni úgy is, hogy a beteg lábát nem kell szikével megnyitni. Egy különleges gépel, rádiófrekvenciás kezeléssel lehet a visszereket lezárni, eltüntetni, altatás, gerinc érzéstelenítés nélkül, ami hatékony, és az adott érre végleges megoldást jelent."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra