Újra ehetnek uborkát a németek, de még nincs vége a járványnak

A német hatóságok hivatalosan megerősítették, hogy csökkent a hasmenésjárvány terjedése. Ennek nyomán úgy döntöttek, hogy ismét zöld jelzést adnak az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztásához.

A fertőzés terjedéséért az említett nyers zöldségek mellett felelősnek tartott növényi csírák fogyasztását azonban továbbra sem ajánlják. A hatóságok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az alsó-szászországi Uelzen körzetében lévő biokertészetben termesztett csíra több fertőzéses megbetegedést okozott.

Pénteken megerősítették azt is, hogy a járvány már 30 halálos áldozatot követelt. A betegek közül változatlanul több mint 700-an vannak életveszélyben, esetükben fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet és veseelégtelenséget jelent. A veszélyes és rendkívül agresszív baktérium több beteg esetében súlyos idegrendszeri károsodást is okozott.

Reinhard Burger, a Robert Koch országos járványügyi intézet vezetője pénteken jelentette be, hogy az uborka, a paradicsom és a saláta fogyasztásának közvetett "zárlatát" feloldották. Ez azonban nem vonatkozik a növényi csírákra. Az intézet vezetője utalt arra: a bienenbütteli üzemben termesztett csíra értékesítési útját követve, illetve a fertőzött személyeket kikérdezve arra a megalapozott következtetésre jutottak, hogy a járvány terjedéséért nagy valószínűség szerint növényi csírák felelősek. Az illetékesek több mint 100 fertőzött beteggel konzultáltak, és közülük mintegy húsz a megelőző napokban csírát fogyasztott.

Az intézetvezető azt azonban elismerte, hogy mindezt laboratóriumi vizsgálattal - közvetlenül - nem sikerült bizonyítani.

Burger egyúttal hangsúlyozta, hogy minden tekintetben továbbra is nagyfokú elővigyázatosságra, illetve a higiéniai szabályok fokozott betartására van szükség. "A járvány még nem ért véget" - fogalmazott a Robert Koch intézet vezetője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra