Több ponton félreérthető az Egészségügyi Minisztérium közleménye

Miskolc, 2007. június 6. (MTI) - Több ponton félreérthető az Egészségügyi Minisztérium közleménye, amelyet a salgótarjáni baleseti sérültekkel kapcsolatos ügyben adtak ki - írja a távirati irodához szerdán eljuttatott közös nyilatkozatában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és a Salgótarjánban lévő Szent Lázár Megyei Kórház intézményvezetője.
Csiba Gábor, a Borsod megyei kórház főigazgató-főorvosa és Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató-főorvosa a közleményben úgy fogalmaznak, hogy a szaktárca keddi közleménye több ponton félreérthető, ezért szeretnék azt pontosítani, világossá tenni, és tájékoztatni az ügyről a közvéleményt is.
Mint írják, április 1-ig a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház idegsebészeti ellátását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház végezte. Április 1-től azonban megváltozott a területi ellátási kötelezettség. Az eddig jól működő rendszer helyett a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházat az Országos Idegsebészeti és Tudományos Intézethez szervezték idegsebészeti ellátás szempontjából. Mindezt megerősíti az ÁNTSZ honlapján található információ is - teszik hozzá.
A közlemény szerint a Borsod megyei egészségügyi intézményhez egyetlen egy szakma szempontjából sem tartozik a salgótarjáni kórház, és ezt a tényt szintén alátámasztja az ÁNTSZ honlapja.
A két kórházigazgató úgy fogalmaz, hogy a két beteg sürgős, elsődleges ellátását a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház "haladéktalanul és szakmailag korrekt módon elvégezte, mert ez a kötelezettsége. A végleges, de sürgős életmentő beavatkozás elvégzésére keresték az idegsebészeti ellátó helyet".
Mint írják, "érthetetlen, hogy az Egészségügyi Minisztérium Információs Központja miért nem tud ebben az egyszerű kérdésben felvilágosítást adni. A vizsgálat során kérjük, erre is térjenek ki" - hozzátéve, hogy az ellátóhely keresése nem ügyeleti időben, hanem napközben, munkaidőben történt, amikor valamennyi kórház Magyarországon alkalmas a teljes szakmai struktúrájának megfelelő ellátásra.
A dokumentumban kitérnek arra is, hogy kérik az illetékeseket egy korrekt területi ellátási kötelezettségi rendszer kialakítására, annak megfelelő kommunikációjára és a progresszív ellátást megnyugtatóan szolgáló rendszer kialakítására.
A szaktárca kedden adta ki közleményét, arra reagálva, hogy a területileg illetékes fővárosi kórház kedden nem fogadta a salgótarjáni balesetben sérült betegeket, ezért mentőhelikopter szállította őket Miskolcra.
A minisztérium MTI-hez megküldött szerdai dokumentuma szerint az eset megnyugtató kivizsgálásához szükség van az Egészségbiztosítási Felügyeletet közreműködésére. Mindazonáltal a tárca tájékoztatása úgy szól, hogy "az eddigi ismeretek birtokában a beteg ellátására ott került sor, ahol a sürgősségi ellátórendszer szerint ez indokolt. Nem világos, hogy a salgótarjáni kórházból miért próbáltak budapesti átvevő intézményt találni."
"Sürgősségi esetben nem a területi ellátási kötelezettség számít, hanem az, hogy melyik kórház tart ügyeletet az adott szakmában. Itt kötelező a beteg ellátása, amelyért az OEP-finanszírozást meg is kapja" - fogalmazott akkor a minisztérium.
A területi beosztás szerint illetékes fővárosi Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (OITI)kedden nem fogadta azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül - két fővárosi kórház elutasító válasza után - mentőhelikopter szállított a salgótarjáni kórházból Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházba. A két budapesti férfi a 21-es főúton, a pásztói gyorsítósávon a kedd hajnali órákban szenvedett súlyos, életveszélyes sérülést. A mentőhelikopter kétszer fordult a betegekkel, az első sérültet kedden délután fél három körül hozták meg Miskolcra.
Bognár László, budapesti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet igazgatója kedden azt nyilatkozta: nem történt szakmai mulasztás az esettel kapcsolatban. Mint hozzátette: intézményüket kedden délelőtt 10 órakor hívták fel Salgótarjánból, majd az OITI ügyeletes orvosa közölte velük: épp a baleset helyszínétől nem messze szolgálatban áll egy főorvos kollégájuk, aki szívesen segít a további konzultációban.
"A munkatársunkat viszont egyáltalán nem hívták fel, mi órákkal később a médiától értesültünk az esetről" - közölte az igazgató, aki hangsúlyozta: a baleset miatt segítséget kérő salgótarjáni intézmény részlegesen valóban az OITI-hez tartozik. Ez azonban elsősorban a neurotraumás betegek esetére vonatkozik, ők "idegsebészettel látjuk el a régiót" - fogalmazott.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+13, +20 °C
Minimum:
+4, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt északnyugat felől megnvekszik a felhőzet, egyre többfelé várható zápor, néhol zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag