Több mint kétezer bevetés a légi mentőknél

A légi mentők tavaly több mint kétezer mentési feladatot láttak el - írta a Magyar Nemzet az Országos Mentőszolgálat közlésére hivatkozva.

Tavaly 2345 esetben volt szükség légi mentésre, ez közel megegyezik az elmúlt évek átlagával. A légi mentések döntő része - több mint kilencven százaléka - primer mentési feladat, azaz a helyszínről a kórházba vitték a beteget.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztatása szerint az országban 19 olyan kórház van, amelynek megvan az összes szükséges hivatali engedélye ahhoz, hogy az elérhető hét mentőhelikopter valamelyike leszállhasson területén. A feltételek meglétét évente ellenőrzik.
A légi mentők tavaly több mint kétezer mentési feladatot láttak el

A légi mentők tavaly több mint kétezer mentési feladatot láttak el


Az Országos Mentőszolgálat ugyanakkor azt közölte a lappal, hogy a mentőhelikopterek az ország 42 pontján használnak kórházi leszállóhelyeket. A különbségről elmondták, hogy a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek hatósági jogköre nincs, de az újonnan kiadott engedélyek meglétéről 2014 októbere óta értesül. A korábbi engedélyekről, azok érvényességéről az érintett kórház, illetve felügyeletet gyakorló hatóság adhat felvilágosítást.

Feltehetően rovarcsípés okozott allergiás rohamot egy fiatal férfinél, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. Az anafilaxiás sokk egyike azoknak a halálos kórképeknek, amelyek villámcsapásként teríthetnek le bárkit, s vehetik el az életét. Részletek!

Forrás: MTI

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+16, +25 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban pénteken délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag