Több mint 90 millió forint értékű gyógyszert foglalt le a rendőrség

Nemzetközi szinten és Magyarországon is jelentős sikerrel zárult a hamis gyógyszerek forgalmazása és az engedély nélküli internetes patikák felszámolása ellen indított eddigi legnagyobb nemzetközi razzia, a 2016. május 30. és június 7. között lezajlott IX. PANGEA akció.

Az Interpol irányításával 103 ország 193 hatóságának közreműködésével végrehajtott akció eredményeképpen 53 millió dollár (mintegy 14,5 milliárd forint) értében, összesen 12,2 millió hamis tablettát foglaltak le. Ez ugyan csökkenést jelent a 2015-ös 81 millió dolláros értékhez képest, viszont idén a nemzetközi fókusz megosztott volt: az orvostechnikai eszközökre is koncentráltak a hatóságok.
Az intézkedések száma az elmúlt évhez viszonyítva jelentősen emelkedett: világszerte 700 nyomozás indult 393 személy letartóztatását és 4932 weboldal felfüggesztését eredményezve, ami több mint kétszerese a tavalyi akcióban tapasztaltaknak. Dr. Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője elmondta: "Az idei PANGEA akció egyik legfontosabb tanulsága, hogy drasztikusan megnőtt a törvénytelenül működő online felületek száma annak ellenére, hogy a lefülelt hamis gyógyszerek értéke visszaesett tavalyhoz képest. A jövőben a hatóságoknak és a nyomozati szerveknek ezért még több erőfeszítést kell kifejteniük az illegális oldalak felkutatására."

A netes próbavásárlásokon beszerzett gyógyszerek kivétel nélkül hamisak, hatóanyag nélküliek vagy illegálisak voltak. Részletek!


A lefoglalt gyógyszerek legnagyobb része daganatos megbetegedések elleni orvosság, rossz vagy gyenge minőségű, kétes hatású HIV- és cukorbetegség tesztelésére alkalmas eszköz, hamis fogászati készülék és tiltott sebészeti eszköz. Az egyhetes akció során 334 ezer olyan csomagot vizsgáltak át a hatóságok, amelyek illegálisan működő oldalakhoz kötődnek. Ezeknek csaknem a felét (170 340 darabot) lefoglalták.
A több millió hamis gyógyszer között fogyókúrás pirulákat, malária és magas koleszterin elleni gyógyszereket, merevedési zavarok kezelésére alkalmas tablettákat, valamint hajhullás elleni készítményeket és élelmiszer kategóriába tartozó termékeket találtak a hatóságok. Az idei akció egyik érdekessége az is, hogy az egészségre ártalmas gyógyszerek mellett több mint 270 ezer orvostechnikai eszközt foglaltak le 1,1 millió dollár (mintegy 297 millió forint) értékben.
Nagy mennyiségű hamis gyógyszert foglaltak le

Nagy mennyiségű hamis gyógyszert foglalt le a rendőrség

A nemzetközi akció magyarországi koordinálásáért és kapcsolattartásáért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt a felelős, szoros együttműködésben a Rendőrséggel valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI). "Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy továbbra is az online felületen vásárolt, postai úton továbbított illegális készítmények kereskedelme jelenti a legnagyobb a problémát hazánkban" - mondta el az akcióról szóló sajtótájékoztatón Csiki Olivér, a NAV pénzügyőr századosa. Ugyanakkor az idei akció során, az Európai Unión kívülről érkező teher- illetve személygépjárműben is találtak csempészett gyógyszereket a pénzügyőrök.
"A magyar rendőrségi lefoglalások alapján látható, hogy az idén messze túlszárnyaltuk a tavaly ebben az egy hétben felderített mennyiséget" - ismertette a hazai eredményeket Csákó Ibolya, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának alezredese. Hat esetben indítottak büntetőeljárást egészségügyi termék hamisítása miatt. Összesen több mint 82 ezer darab tablettát foglaltak le, közel 91 millió forint értékben. Egy személy őrizetbe vételét és előzetes letartóztatását indítványozták, és egy személlyel ellen pedig elfogatóparancsot adott ki a Rendőrség.
Dr. Pozsgay Csilla az OGYÉI főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az életével játszik, aki illegális forrásból szerez be bármilyen gyógyszerészeti terméket. Szerinte az illegális csatornán keresztül vásárolt gyógyszerek, étrend-kiegészítők alkalmazásának egészségügyi kockázata jelentős, hiszen nem ismertek a tárolási körülmények, bármilyen szennyezés vagy idegen anyag előfordulhat benne.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+2, +7 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban pénteken délelőtt sok lesz felettünk a felhő, keleten fordulhat elő helyenként még eső, gyenge havas eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag