Szorongást okozhat a fogtömés

Amerikai vizsgálatok szerint a műanyagadalékként, fogtömésekben, epoxigyantákban és hőpapírokban is használt biszfenol-A (BPA) az emberi szervezetbe is bekerül a különféle termékekből.

A szervezetből gyorsan kiürülő hormonhatású vegyület hatásmechanizmusának jobb megismerése érdekében amerikai kutatók azt vizsgálták, hogyan hat ez a vegyület az élőlények szervezetére szójában gazdag, illetve azt nem tartalmazó étrend esetén - írja a Levegő Munkacsoport hírlevele.

A vizsgálat eredményei szerint a BPA egyik hatása, hogy a fiatalok szervezetébe kerülve befolyásolja a gének működését az amygdala nevű agyterületen, ami hozzájárul a szorongás kialakulásához. A patkányokon végzett vizsgálatok során az állatok egy része nem kapott étrend-kiegészítést, egy részük BPA-val szennyezett, egy másik csoport szójában gazdag tápot kapott, míg a negyedik csoport étrendjében nagyobb mennyiségű szója és a BPA is helyet kapott. Az állatokkal annyi BPA-t etettek, hogy a vérükben a vegyület mennyisége megfeleljen az emberekben is mérthető koncentrációnak. A feletetett szója mennyiségét szintén úgy állították be, hogy annak egyik alkotójának, a geniszteinnek, a koncentrációja megegyezzen a szóját gyakran fogyasztók vérében mérttel.

A BPA-val szennyezett, szójában szegény étrenden tartott állatok számottevően többet szorongtak. A kutatók megfigyelték, hogy a félelemre és stresszre való reagálásban fontos agyrészben, az amygdalában , több gén működése megváltozott. Néhány receptor génjének megváltozott működése miatt módosult a társas viselkedést is befolyásoló oxitocin érzékelése a szervezetben. A szójában gazdag táplálékot fogyasztó állatoknál nem észleltek hasonló elváltozásokat.

Hogy a hormonális rendszert befolyásoló fitoösztrogéneket tartalmazó szója milyen módon szüntette meg a BPA károsító hatását, nem derült ki a vizsgálatokból.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra