Rengeteg lett a nemi beteg Budapesten

Másfélszeresére nőtt a nemi betegek száma Magyarországon egyetlen hónap alatt, csak idén 396 gonorrhoeás és 182 szifiliszes beteget jelentettek. Egyre kevésbé félünk a szexuális úton terjedő betegségektől, ezért egyre inkább retteghetünk tőlük.

Egyetlen hónap alatt másfélszeresére nőtt a diagnosztizált nemi betegek száma, így csak idén 396 gonorrhoeás és 182 szifiliszes beteget jelentettek. A statisztika hosszú távon is jelentős növekedést mutat - tudta meg a Magyar Nemzet.
A lap információi szerint tavalyhoz képest közel 50 százalékos a növekedés a szifilisz, és 35 százalékos a gonorrhoea (közismertebb nevén kankó vagy tripper) esetében. Az érintettek száma gyorsan növekszik, idén áprilisban már másfélszer több megbetegedést jelentettek, mint egy hónappal korábban. Elsősorban a főváros érintett a lap szerint, áprilisban a szifiliszes esetek 68, míg a gonorrhoeás megbetegedések 69 százaléka származott a fővárosból. A mutatók szerint Budapesten kívül nyolc megyében fordult elő szifilisz, a vidéki területek közül a legtöbb esetet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében diagnosztizálták. A gonorrhoeafertőzések száma pedig főváros után a Pest megyében volt a legmagasabb.

Világszerte több mint 100 millió gonococcusos fertőzés következik be évente, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a gyógyszerrezisztencia arányának növekedése miatt már közelgő tripper-válságra figyelmeztet. Megfékezheti a betegség terjedését egy biomedikai cég terméke, amely megszünteti a fertőzést és a visszafertőzést is meggátolja. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!


Az Országos Epidemiológiai Központ 2010-2014-re vonatkozó összesített, éves jelentéséből az is kiderül, hogy hazánkban már évek óta masszívan nő a nemi betegek száma. Míg 2010-ben még csak 1170 gonorrhoeás beteget jelentettek, addig ez négy évvel később már 1620 volt, ami 40 százalékos növekedés. Szlávik János infektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa szerint a szifiliszes és a gonorrhoeás esetek megszaporodásának oka szerinte leginkább az, hogy az emberek kevésbé tartanak ezektől a betegségektől, mint régen, így nem is védekeznek ellenük megfelelően. Mivel a szifilisz hetekig lappanghat, a beteg sokáig nem is tud érintettségéről, és tovább fertőz. Épp ezek az akut stádiumban lévők felelősek a megbetegedések ugrásszerű terjedéséért. A főorvos szerint nagy gondot jelent, hogy a heteroszexuálisok szinte egyáltalán nem járnak szűrésekre, így a pontos betegszám sem ismert.
Mivel az emberek kevésbé tartanak a betegségektől, így nem is védekeznek ellenük megfelelően

Mivel az emberek kevésbé tartanak a betegségektől, így nem is védekeznek ellenük megfelelően

A szifilisz - más néven vérbaj - nemi úton terjedő vagy a magzati életben elszenvedett fertőzés, melyet a Treponema pallidum nevű spirális alakú kórokozóval történő fertőzés okoz. A világon mintegy 12 millió ember szenved vérbajban, Európa összességében kevésbé érintett, ám szinte minden országában jelen van a megbetegedés. Szinte csak nemi úton terjed, kezelésére pedig ma is injekció formájában adott kristályos penicillint használnak. A megfelelően kezelt első és második stádiumú szifilisz tökéletesen gyógyítható. A harmadik fázisban a gyógyulás eredményessége már a kialakult szervkárosodások mibenlététől és súlyosságától függ. Nők esetében különösen veszélyes, a betegség ugyanis meddőséget is okozhat.
Forrás: Magyar Nemzet

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +5 °C
Minimum:
-8, -2 °C

Hazánkban kedden délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, helyenként tartósan párás, ködös maradhat az idő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag