Rekordalacsony volt tavaly a gyermekhalandóság

Rekordalacsony szintre csökkent tavaly a gyermekhalandóság, de a koronavírus-járvány veszélybe sodorhatja az évek során elért eredményt - közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Mintegy 5,2 millió ötévesnél fiatalabb gyermek halt meg tavaly jórészt elkerülhető okokból az UNICEF jelentése szerint, ami lényegesen alacsonyabb érték, mint a statisztikai felmérés kezdetekor, 1990-ben feljegyzett 12,5 millió haláleset. Az olyan betegségek megelőzése és kezelése, mint a születéskori komplikációk, atüdőgyulladásés a malária, illetve az oltóanyagok kulcsszerepet játszottak több millió gyermek életének megmentésében az utóbbi három évtizedben.

Koronavírus-járvány: ennyi gyermek születik

Az UNICEF becslése szerint 116 millió kisbaba jön világra a COVID-19 világjárvánnyá nyilvánításának napját, vagyis március 11-ét követő 40 hétben. Kattintson a részletekért!

A járvány veszélyezteti az eddigi eredményeket

A jelentés szerint a gyermekhalálozások több mint felét a Szaharától délre elhelyezkedő országokban jegyezték fel tavaly, 28 százalékát pedig Közép- és Dél-Ázsiában. A probléma Afganisztánt, Bolíviát, Líbiát, Szudánt és Pakisztánt érintette a legsúlyosabban. Idén azonban a pandémia komolyan megterhelte az egészségügyi ellátórendszereket, gyermekek millióit sodorva veszélybe. "A nemzetközi közösség már túl messzire jutott a megelőzhető gyermekhalálozások felszámolásában ahhoz, hogy a koronavírus-járvány feltartóztasson minket" - fogalmazott Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.

Rekordalacsony volt tavaly a gyermekhalandóság, a járvány viszont sokat ronthat ezen. Fotó: Getty Images
Rekordalacsony volt tavaly a gyermekhalandóság, a járvány viszont sokat ronthat ezen. Fotó: Getty Images

"Az egészségügyi rendszerek és szolgáltatások újraindításához égetően szükséges beruházások nélkül ötévesnél fiatalabb gyermekek, különösen csecsemők milliói halhatnak meg" - tette hozzá.
Az UNICEF által a nyáron megfigyelt 77 ország kétharmada jelentett fennakadásokat a gyermekek egészségügyi ellátásában, betegségekkel szembeni beoltásában. A gondok főként arra vezethetőek vissza, hogy a szülők koronavírus-fertőzéstől tartva kerülték a klinikákat, amelyek egy része be is zárt, illetve csökkentett kapacitással működött.


Hétfőtől Angliában hat embernél több nem tartózkodhat együtt - a szigorú szabályozásról az nlc.hu cikkében olvashatunk bővebben!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a változó felhőzet mellett alapvetően napos időre készülhetünk, csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag