Ötvenéves orvosi rejtélyre derítettek fényt

Kiderítették, hogyan hat a betiltott Contergan, az a terhességi rosszullét ellen alkalmazott gyógyszer, amelyről kiderült, hogy magzatkárosító hatása van.

Svájci és amerikai tudósok kimutatták a Contergan hatásmechanizmusát. Az 1960-as években gyermekek ezrei jöttek a világra sérülten, mivel édesanyjuk az e néven forgalmazott nyugtatót szedte a várandósság alatt.

A Contergant 1957-ben vezették be a terhességi rosszullét kezelésére. Az 1960-as évek elején derült ki a magzatkárosító hatása, ekkor kivonták a forgalomból.

Az 1990-es évek végén azonban kiderült, hogy a gyógyszer leprásoknál jelentkező bőrgyulladás ellen. Szigorú biztonsági korlátozásokkal újra bevezették ezeket az anyagokat, elsősorban a vérrák ellen.

Kiderítették, hogyan hat a betiltott Contergan

A bázeli Friedrich Miescher Intézet Nicolas Thomä vezette kutatócsoportja költséges kristályszerkezet-elemzéssel derítette ki a thalidomid pozitív és negatív hatásait. Kimutatták, hogy a hatóanyag egy olyan fehérjével lép reakcióba, amely a sejtek lebontási mechanizmusában vesz részt - írták a kutatók a Nature tudományos lap friss számában megjelent tanulmányukban.

Ez az eddig ismeretlen, MEIS2-nek nevezett fehérje játszott fontos szerepet az a csecsemők károsodással jöttek a világra . A hatóanyag fejlesztésekor, az 1950-es években az is rontott a helyzeten, hogy akkoriban nem léteztek még átfogó, állatokon modellezett kísérletek, amelyeket a klinikai tesztek előtt végeztek volna.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra