Osztrák-magyar kórház Indonéziában

Magyar fogyatékos gyermekek ötszázezer forintot tettek félre zsebpénzükből az észak-indonéziai Meuraxa kórház újjáépítésére. Utánanéztünk, mire költötte a pénzt, illetve a "maradék" 752 milliós adományt a Magyar Vöröskereszt.

- Örömmel jelentem: megcsináltuk! - mondta ünnepélyesen Habsburg György , a Magyar Vöröskereszt elnöke az indonéziai Banda Aceh városában, ahol osztrák-magyar adományokból építették újjá a Meuraxa kórházat. Ennek örömére hatalmas ünnepséget rittyentettek vasárnap félezer vendéggel, indonéz táncbemutatóval. Az osztrák, magyar és indonéz hatalmasságok (nagykövetek, segélyszervezetek elnökei, állami méltóságok, osztrák egészségügyi miniszter stb.) kokettálásának protokollját üdítően törte meg a díszítést békésen majszoló kecskék és a hóna alatt kacsát szorongató biztonsági őr látványa, s a "fényérzékeny" muszlim fejkendős nővérkék öröme.

A 250 ezer fős észak-szumátrai városban több mint ötvenezren, az egész tartományban további százezren veszítették életüket 2004 karácsonyán, amikor a harmincöt (!) méteres szökőár egyebek mellett a tartomány legnagyobb kórházát is letarolta. A parttól alig pár száz méterre fekvő épületegyüttesnek csak a váza maradt meg, a kertjéből sírkert lett. Azóta egy ideiglenes kórházban helyezték el a betegeket; az új Meuraxa egyik betegének hozzátartozója (aki édesanyja szemműtétjére érkezett az új intézménybe) egyszerűen úgy jellemezte az átmeneti kórházat: nem embernek való. Az új épületben, amely több mint öt kilométerre fekszik a tengerparttól, már október óta fogadják a betegeket.

Az 1,3 milliárd forintos projektbe az osztrák Hilfswerk segélyszervezet mellé beszállt az eredetileg önálló gyermekklinikát tervező Magyar Vöröskereszt is. Az indonéz egészségügyi tárcától származó értesülésünk szerint a kormány kezdettől fogva a segélyprojektek házasítására törekedett, ezért a (nemzetközi segélyezésben járatlan) Magyar Vöröskereszt csak a partnerek közül válogathatott, önálló kórházra esélye sem volt.

A magyar segélyszervezet összesen 752 millió forint cunamiadományt gyűjtött össze, emellett minimális állami pénzből is gazdálkodhattak. Megközelítőleg félmilliárd forintot fordítottak a kórház önálló szárnyaként megépült gyermekklinikára, 23 betegágygyal, magyar cégek adományaiból származó inkubátorokkal, defibrillátorral. Az egész kórház 94 betegágyból áll, viszont számos funkciót összevonhattak (konyha, mosoda) - ez volt a fő érv a kényszerházasság mellett.

Összességében 15 ezer négyzetméteres ingatlanról van szó, ebből a gyermekklinika 1500, a felnőttkórház 2000 négyzetméter, a többi a közös helyiségek, illetve a játszótér. A Vöröskereszt által gyűjtött adományokból étterem, orvosi, fizikoterápiás, elsősegélyszobák, ambulancia, vizsgálók, ambuláns műtő, gyógyszertár és kórterem épült. A kórházban 24 orvos és 150 nővér dolgozik.

Mindezt az osztrák generálkivitelező tervezte, amely ráadásul világpiaci szereplő: a Vamed Group, amelynek helyi tapasztalata is volt: így a magyarok mellette labdába sem rúghattak. Ezt megerősítette a magyar nagykövet, Illés Mihály is, aki szerint ezzel együtt példaértékűnek mondható a magyarok részvétele az egyik legnagyobb itteni cunamiprojektben. A Hilfswerk koordinátora arra hívta fel a figyelmünket: "Ez nem nemzeti büszkeség kérdése. A segélyesek felfogásában ez a mi pénzünk, a mi beszállítónk, de végül is ez jótékonysági beruházás, nem piaci. A lényeg, hogy az elkészült projekt profi munka". Hasonlóan érvelt lapunknak Habsburg György is, aki nem sokkal a szökőár előtt lett a Magyar Vöröskereszt elnöke. - Számunkra a végeredmény a fontos, ami vitathatatlanul egyedülálló e térségben - mondta.

A segélyesek büszkeségét alátámasztja, hogy a kórházat profi módon építették (mármint az osztrákok, hiszen a Magyar Vöröskereszt leginkább pénzzel szállt be). Az indonéz kormány az egyik legnagyobb helyi céget bízta meg ezzel, mivel nem akart magáncégek bevonásával kockáztatni. A munka nem volt egyszerű: forrásaink szerint a korrupció volt a legkisebb bajuk: eleve mocsárra kaptak területet a helyhatóságtól, ezért több mint tízméteres cölöpökre kellett építkezni. Igaz, ezzel a költségek csökkentek (szigetelés, üzemeltetés) és a heti-havi rendszerességű földrengések ellen is nagyobb védelmet jelent ez a megoldás. A rossz minőségű talajt is ki kellett cserélni, a környező "útszerűség" feltöltése viszont már állami feladat volna. A Meuraxa építése a nehézségek miatt jelentős csúszással indult. A Hilfswerk számára is meglepetés volt, hogy mocsarat jelölt ki a helyhatóság számukra, ráadásul egy tulajdonjogi vita miatt az egész épületegyüttest kilencven fokkal el kellett forgatni. Végül tizenhárom hónap alatt épült föl a kórház.

Kérdés, mihez kezd a luxuskórházzal boldog tulajdonosa, az indonéz helyhatóság. Egy állami tisztviselőtől tudjuk: a modern berendezések meglehetősen magas áramszámlákat jelentenek számukra, ezt, illetve általában az üzemeltetést úgy próbálják megoldani, hogy azt magáncéghez helyezik ki. A magasabb kategóriájú kórházak fizetős vendégeinek pénzét pedig visszaforgatják a "szegénykártyával" rendelkezők javára.

Az egyik legnagyobb Banda Aceh-i cunamiprojekt innentől már nem a "monarchián" múlik - legalábbis nem az osztrák-magyaron...

Banda Aceh, 2007. november

A cunamipénzek útja

A Vöröskereszt 752 millió adományt gyűjtött a délkelet-ázsiai szökőár utáni helyreállítási munkálatokra. Ebből azonnali segélyezésre (gyógyszerszállítmányok kiküldésére) 252 millió forintot költöttek el, a többi ötszázmilliót lekötötték az MKB-nál. Két projektet indítottak be: Srí Lankán közösségi házat, Indonéziában pedig gyermekklinikát építettek. Az első utalás 2005 júliusában történt: a Srí Lanka-i közösségi ház fölépítésére 22 millió forintot adtak Magyarország tiszteletbeli konzuljának. Később további 16 milliót kellett rákölteniük, hogy az épület ténylegesen elkészüljön. Az indonéz kórház esetében már megbízhatóbb partnerrel dolgoztak, s a Hilfswerkkel kötött szerződés alapján összesen több mint 470 millió forintot költöttek el, aminek a tíz százalékát nem utalták még át. A több mint tízmilliós különbözetet banki kamatból fedezték.

A kamatot tehát ezúttal már nem a Vöröskereszt saját működésére fordították, ellentétben a 2005-ös évvel - ezt egyébként ÁSZ-vizsgálat derítette ki, több más súlyos törvénysértés mellett. Habsburg György, illetve Czimbalmos Ágnes, a Vöröskereszt nemrégiben kinevezett új főigazgatója is azt mondta lapunknak: különösen ügyelnek a cunami-adományok felhasználásának törvényességére, átláthatóságára, ennek érdekében újabb számvevőszéki vizsgálatot kezdeményeznek. A számvevőszéktől származó értesülésünk szerint az adományok nagyságrendje miatt ők is különös figyelmet szentelnek a cunamipénzek útjának követésére. (Ny. M.)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra