Nyugalomra vágyik? Legyen egyetemi tanár!

A katonák és a tűzoltók munkája a legstresszesebb, míg az egyetemi tanárok vannak a legkisebb veszélyben egy kutatás szerint.

Kétszáz különböző munkát elemeztek a Wisconsin Egyetem kutatói . Számba vették, melyek azok a munkák, amik a legtöbbet veszik ki belőlünk mind mentálisan, mind fizikálisan. Ehhez a különböző szakmákat a következő szempontok szerint pontozták: odautazás, határidők, fizikai igénybevétel, munkakörnyezet. De számított az is, hogy az adott munkakör mennyire veszélyezteti az egészséget, szélsőséges esetben az életet.

A kapott adatok szerint a 200 hivatás közül a katonák élete jár a legtöbb stresszel, fizikai és mentális megterheléssel, és ezek káros hatásait az sem enyhíti, hogy a hivatásos katonák keresnek a legjobban (legalábbis Amerikában, ahol a vizsgálat készült).

Mint kiderült, a civil hivatások közül a tűzoltók munkája a legidegőrlőbb, de a veszélyes és stresszes munkák listájára felkerült még a pilóta és az újságíró, valamint a taxisofőr és a rendőr is.

A lista másik végén – vagyis a legkevesebb stresszel járó – foglalkozások között szerepel a dietetikus és az ékszerész, valamint a fodrász és a könyvtáros. A lista élére meglepő módon az egyetemi professzorok kerültek: a kutatók szerint azért, mert ők a saját birodalmuk királyai.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra