Nyáron így csapják be a vásárlókat itthon

Az egyik leggyakoribb probléma nyáron a hazai vendéglátóhelyeken, hogy a kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendégek poharába - mutatják a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nyári ellenőrzés-sorozatának eddigi tapasztaltai.

Természetes összetevőkre épülő arckrémeket ellenőrzött a fogyasztóvédelem. A termékek között nem mindegyik felelt meg annak, mint amit a címkéjén feltüntettek. Részletek itt.

Idén nyáron már több mint hatszáz helyszíni ellenőrzést tartott a fogyasztóvédelem a vendéglátóhelyeken, alkalmi árusoknál, illetve a gyakran látogatott üzleteknél-boltoknál. Mint azt Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, az ellenőrök minden alkalommal figyelik, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatáshoz jutnak-e az árakról, illetve kapnak-e nyugtát a vásárlások után.

A fogyasztóvédelem a vendéglátóhelyeket is fokozottan ellenőrzi a nyár folyamán
A fogyasztóvédelem a vendéglátóhelyeket is fokozottan ellenőrzi a nyár folyamán. Fotó: Getty Images

Összességében az ellenőrzések mintegy harmada során találtak valamilyen mértékű problémát a fogyasztóvédelem munkatársai, külön a vendéglátóhelyekre vetítve azonban csupán 23 százalék volt ez az arány. A leggyakoribb hiányosságok közé tartozott a szűk mérés, azaz hogy a vendégeknek kevesebb italt adtak ki annál, mint amit kifizettek, vagy a termék tömegébe belemérték annak csomagolóanyagát is. Emellett sok esetben az árak feltüntetése sem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak, a nyugtaadással kapcsolatban ugyanakkor jellemzően kevés panasz merült fel.

Az ellenőrzések során a hatóság munkatársai próbavásárlásokat is végeznek. Amennyiben valahol jogsértéssel találkoznak, úgy felfedik magukat, és rögtön megindítják a szükséges fogyasztóvédelmi hatósági eljárást. Az idei nyáron eddig félmillió forint bírságot szabtak ki az akció keretében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra