Növeli az autizmus kockázatát egy rovarölő

Az autizmus és egy erős rovarméreg közötti kapcsolatra derült fény egy finn tanulmányban.

Nagyobb valószínűséggel születik autista gyereke azoknak a nőknek, akiknek a terhesség ideje alatt magas DDT-szintet (erős rovarméreg) mérnek a vérében - derült ki egy új tanulmányból, amely több mint egymillió finn kismamától vett vérminta elemzésére épült.

Így ismerhető fel az autizmus

Bár az autizmus egyes kutatások szerint minden századik embert érinti, a társadalomban még mindig viszonylag torz kép él róla. Hogyan alakul ki, és melyek az első jelei? Kattintson!

A vegyi anyagok az agy fejlődésére is hatással lehetnek

Korábbi tanulmányok már a DDT-t (diklór-difenil-triklóretánt) és a PCB-ket (poliklórozott bifenileket) is összefüggésbe hozták a rák kockázatával, és azt sugallták, hogy a vegyi anyagok hatással lehetnek az agy fejlődésére és a kognitív funkciókra a gyermekkor elején. Ezeknek a tanulmányoknak a többsége a szennyezett helyekhez való fizikai közelség alapján becsülte meg az alanyok kitettségének mértékét - írta a nature.com.

Az American Journal of Psychiatry című folyóiratban publikált mostani tanulmány készítői azonban a várandós nők vérében kimutatott DDT-szint alapján mutattak ki összefüggést, noha hangsúlyozzák, hogy eredményeik nem bizonyítják, hogy az autizmust a DDT okozná.

A nagy hatású rovarmérget már évtizedekkel ezelőtt betiltották, mivel felhalmozódik a szervezetben és károsítja a környezetet, ugyanakkor Afrikában olykor még ma is használják a szúnyogpopulációk kordában tartására. A kutatók az anyák PCB-knek való kitettségét is vizsgálták, ám ez esetben nem mutattak összefüggést az ugyancsak régen betiltott kémiai vegyületek és azautizmusközött.

Az autizmus a viselkedésben és a társas kapcsolatokban nyilvánul meg
Az autizmus a viselkedésben és a társas kapcsolatokban nyilvánul meg

A New York-i Columbia Egyetemen dolgozó Alan Brown és finn kollégái több mint egymillió olyan finn nő vérmintájának elemzésére alapozták eredményeiket, akik 1987 és 2005 között szültek. A tanulmány szerint azoknak a várandós nőknek, akiknek a vérében magas volt a DDT egyik bomlástermékének (DDE) szintje, 32 százalékkal nagyobb valószínűséggel született autizmussal a gyermeke, mint azoknak a nőknek, akiknek vérében alacsony volt a DDE-szint. Annak valószínűsége pedig, hogy az autizmus értelmi fogyatékossággal együtt jelentkezik a gyermeknél, kétszer magasabb volt azon nők esetében, akiknél emelkedett DDE-szintet mértek.

Brownnak két elmélete is van arra vonatkozóan, hogy a DDT miként növelheti az autizmus kockázatát. A DDT-ről már korábban kimutatták, hogy alacsony születési súlyt és koraszülöttséget okozhat, amelyek ismert kockázati tényezői az autizmusnak. A DDT továbbá hozzákapcsolódik azokhoz a fehérjékhez, amelyek lehetővé teszik a sejtek számára a tesztoszteronra és egyéb hormonokra adott válaszreakciót.


Rágcsálókon végzett kutatások már kimutatták, hogy az ilyen fehérjékhez kapcsoló vegyületek képesek károsítani a magzati agyfejlődést, különösen a hímeknél, ami azért fontos, mert a fiúknál gyakrabban mutatnak ki autizmust mint a lányoknál.

Brown és kollégái most rágcsálókon végzett kísérletekbe kezdenek az elméletek tesztelésére.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint 160 gyermekből egy jön világra autizmussal világszerte. Az idegi-fejlődési rendellenesség kialakulásában számos tényező, egyebek között a genetika és a különböző környezeti feltételeknek való kitettség is közrejátszhat.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a sok napsütést csak kevés felhő zavarhatja, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag